Csendes folyó,
Tengerekbe torkoló,
Életnek életet adó.
Aranyként ragyogó szép álom.

Fénylő éjjel,
Könnyen elfoszló kétely,
Örömhírt táncol a néppel.
Ezüstös csodaszép holdvilág.

Vörös égen,
Tulipánok a réten,
Csodás illatukkal éppen.
Rubintos aranyló napvilág.

Okkal történik
Események folyama...
Láncreakció.

Emberi sorsok
Kölcsönhatásban vannak,
Kapcsolat-hálók.

Ok és okozat,
Sorsok kölcsönhatásban...
Szövődményesek.

Ma bősz, zord nap jött.
Száll a por, és zúg a szél.
Ős fák közt tép, zúz.
Hull a könny hisz sír az ég,
Tört a hit, tán itt a vég?

Vén fán nincs ép ág.
Huny a vad és búj a nép.
Mind fél ki itt él.
A szép táj most rút színt kap,
Rég nem volt már ily csúf nap.

Míg jól fed a maszk,
Nép csak rág; csüng az ál konc.
Zárt kör sztár hírt gyárt.
Fix a trón, míg táp a drog,
Nyög a nép, ha csal a jog.

Furcsa játékot űz velem az élet
Sorakoznak az eltűntnek hitt emlékek
Mintha minden nap új fiók nyílna
Egy-egy tört pillanat a vállamat húzza
Felötlik mi voltam, s mivé lettem
Hideg a kezem, a szívem, a lelkem
Házam ereszén pattog a semmi
Jó lenne futni, örökre elmenni
Pörög, fel-le lódul bennem egy hinta
Kattog az agyam, súgja: palinta
Megtört szemem távolba pislog
Homlokomon hatalmas billog
Tudatom recseg, roszog: rossz kerék
Úgy sötétül mint viharos éjen az ég
Keresztül- kasul néha felvillan
Csetteg-csattog, aztán kisül, elillan
Kétségtelen: ez már a vénség jele
Másfelé kacsingat a sors kegye
Súlytalanná váltam mások szemében
Nem búcsúzok, csak meghalok szerényen