Eljönnek az angyalok,
mikor éppen nem vagyok,
hoznak vigaszt végtelen,
mikor már nem kell nekem.

Hol voltatok angyalok,
mikor hittem: meghalok,
s megfagyok a közönyben,
elhagyottan a könnyben?
Fagyott lelkem örökre,
nem talált már örömre,
mert elveszett mindenem,
s nem hozták vissza nekem.

Hol voltatok angyalok,
mikor anyám lett halott,
vagy üvöltött gyermekem,
s magamat is megvetem.
Hitem váltott csömörre,
s nem találok örömre.
Elvesztettem életem,
hozzátok hát; Istenem!

Akkor,mikor nem vagyok,
eljönnek az angyalok,
s mikor nem is létezem,
vigaszt hoznak énnekem.

(Pest-Buda 2013. július 29.)

Mondd, miért gyújtod ránk a világot,
Te gonosz, hazug, pártos gyűlölet?
Mondd, miért nézed, közönyös arccal,
Amint testvér vadul testvért ölet?

Mondd, honnan e hatalmas utálat,
Mi elpusztít minden jót és szépet?
Mondd, milyenné válik így a jövőnk,
Ha ily szennyessé vált már az élet?

Mondd, ki állítja meg e rothadást,
Mely az értelmet így lepusztítja?
Mondd, ki hozza el végre a tudást,
Az őrület sebeit gyógyítva?

Mondd ki, hogy bűnös, aki testvért öl,
S félrelöki Őt saját testétől.
Mondd, hogy érdemes hinni a jóban,
Tisztán szeretni hittel, s valóban.

Mondd ki, Uram, hogy bűnös, aki szít,
Ki testvérére vad kutyát uszít.
Mondjuk ki mind, hogy: Örökre vége!
Ma van a gyűlölet temetése!

Budapest, 2013. január 22.

Adjon az isten holnapot,
egészséget, jó nagyot,
a betegséget űzze el,
bánatodat rejtse el!

Adjon az isten szerelmet,
s mellé sok-sok figyelmet,
türelmet és boldogságot,
sírig tartó házasságot!

Adjon az isten életet,
kisgyermeket, édeset,
adjon munkát, kenyeret,
otthonodba meleget!

Adjon az isten igaz hitet,
s adjon mellé jó nagy szívet,
szívekbe sok békességet,
szeretetet, fényességet!

Majd eldönti az utókor posztumusz,
Hogy költő leszek-e, vagy csak jó humusz.
Mert a kövér földnek mindkettő érték,
Még ha strófáim a gazok sem érték.
Ha szép virágai belőlem nőnek,
Akkor is hasznára válok e földnek.
Mert e földön mindegyik ember érték,
Ezt igazolják az isteni mércék.

A föld befogad majd mindenkit békén,
S nem tűnődik el jó vagy rossz emlékén.
Együtt lesz ott a bátor és a gyáva,
A zseni, s a tehetségtelen pária*.
Szabaddá válik ott szegény és fogoly,
Rögökké válik a lenéző mosoly.
Hol a föld lelkének lírája szárnyal,
Eggyé válunk majd a szülőanyánkkal.

Kaparj kutya, hogy megélj,
alázkodj meg a csontodért.
Nyald a talpát, ki neked lökte,
s lábával bele tiporta a földbe.
Hunyászkodj meg te gyáva féreg,
mert nálad azok is többet érnek.
Vén vagy te már az élethez is,
takarodj el, és ne itt nyüszíts.

Könyörögj Istenhez egy új ülepér',
mert abba rúg majd, kit felneveltél.
Lettél megalázott kivénhedt eb,
kinél a féreg is csak gerincesebb.
Új gazdák osztják most a koncot
nem tűrik a kivénhedt koloncot.
Az Ő vigyoruk felér zsebtől fülig,
még a spanyolviaszt is maguk szülik.

- Tiszteld jó Apád és szülő Anyád! -
Pofán köpik ez intés minden szavát.
A tíz parancsolatot semmibe véve,
a becsületszót kihányva szemétre,
tagadják elődeik kőbe vésett tanát,
sarkaiból forgatva ki, a hitnek szavát.
Mert arra büszkék, hogy a fejük üres;
minek a tudás, hisz kutyájuk is rühes.

Kaparj kutya, és csóváld a farkad:
eljött a jövőd, ahogy nem akartad.
Rágd a hústalan kiszáradt csontot,
örülj, hogy az új gazda fel nem koncolt.
Nem kell neked se ház se otthon,
ha nincs semmid, nincs aki kifosszon.
Hogy ugatni szeretnél néhanap?
Minek? Hisz szádban fog sincs, mi harap.

Kaparj kutya, ásd el a büszke múltat.
Kaparj csak, kaparj?
Míg újra beléd nem rúgnak!

Buda 2013. május 24