Ezen a napon
Húsvét szombaton
A nyirkos hideg
Pelyhes ege szürke.
Tüsszentve úszik
Az éjszakába .
Elkergeti ügetve
A készülődő tavaszt.

Kései órán
Reszketve bólogatnak
A korán ébredt virágzás
Összezárt szirmai.
Csapkodó ajtó magánya
Szeli ketté a csend árnyékát,
S a zúzmarás szél
Kéményfüsttel ölelkezik.

Keresztre feszített
Múlt kopogtat
Bebocsájtásért
Hagyomány őrző otthonokba.
Valahol
A kályha melege
Beszivárog a dermedő
Lelkekbe
Is.
Felcsillanhat
Sok szürke nap
Amennyiben a szívekben
A Csoda feltámad.

Mint pókháló-szövevényes
Ódon,
Dohos üreg...
Fanyar-szagú,
Mosatlan üres üveg...
....olybá tűnik a megélt pillanat.
Ott,
Ahol a szegycsont mögött
Nem lakik már senki,
Csak tompán kalapál
A szívnek tűnő verkli,
S a kasban túlárad a semmi,
...És fárasztó már valakinek lenni...
Ott
Sajogva sziszeg a múlt
Megaszalt emléke,
S az ősök vétke
egyre csak nehezedik.
Ott...
a megálló üres...
Új járat nem érkezik,
csak
az apátiás jelen valósága
megsárgult fotókkal keveredik..
Ott
A magányos várakozás is
Feledésbe merül,
És nem tudni,...
Az Élet mibe kerül...

Idegen arcokon
Rideg a szánalom.
Ismerős...
Már csak a fájdalom

Minek a Van, és kié a Most
Mikor
Az Otthon a Múltban hagyatott....
És nincs már kit szeretni
Csak feledni... feledni.
Elillant valami messze
Talán az élet...
Ha lehetne megőrizne
Valami emléket.

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet… (sőt már kezdődött az eszkaláció…)

(Leoninus csokor)
Híveim – sorstársaim! Érzitek? Kardfogú és érzem már belém akar karolni a háború!
Híveim – sorstársaim! Nem szabadultok! Fekete kosokat nem érdekli, ti mit-hogy akartok…
Híveim – sorstársaim! Mit tegyünk? Fekete kos: rosszfiú! A véres háború meg nem tejszagú!

A TV -k minden híradóban mutatják a sorozatvetőket. Amit nem mutatnak: meghalt gyerekeket!
TV -beni előadás, mennyi a nyomorékok száma… Majd, a mozgás képeseket viszik a frontra!

Ja, még! Én a fronton nem kirándulok, mert ott puszta föld van és kiégett roncs páncélosok…
Meg! Mindenfelé töltényhűhely, kicsi és nagyon belebotlok, olyan érzés, hogy jöttem és harco-lok!
*

(senrjon)
Ez a mocskos háború
Embereknek, népeknek… ború!
Nem látni békét.
*
Ez a mocskos háború
Családoknak, hazáknak… ború!
Nem látni végét.
*
Ez a mocskos háború
Gyereket tönkre tevő… ború!
Nem látni végét.
*

(anaforás leoninus csokor)
Látom én, reálisan, hogy árral szemben megy a békevágyunk, de mi legalább nem hazudozunk!
Látom én, hogy átszakadt a gátjuk, Kosok meg nekünk mekegnek: segítsetek, hogy kiúszunk…
Látom én a ’nagyok’ még négy évig húzni akarják, így aztán elpucolják az EU -t a marhák…
Látom TV -ben most is két helyen gyűltek a nagyok, de megoldás, nekik nem akarnók!
Látom a háborús pártiak sokkal többen vannak, közben már nincs mit odaajándékozzanak!
*

(Septolet)
Háborús párti kosok,
Tovább harcolni akarók!
Halottak maradók!

Gyerekek, veletek?
Lesztek felnőttek?
Háború…
Mélabú…
*

(HIQ csokor)
Életünk
Így bevégződhet?
Lételem?
*
Háború!
Csak kosok nyernek…
Szerintük.
*
Lelkesek,
Akik uszítók!
Ti buták!
*
Uszítók
Is majd meghalnak.
Dicsőség?
*
Most! Per sacc…
A kosoknak a háború egy kaland… Bár a frontkatonáknak is csak egy kaland…
A kos otthon mulatgál, számolja a pénzét…és lehet, rossz ember, veri a feleségét…
A kos templomba sem megy, ott nem fizetik, de pénze meg tán’ a perselybe megy…

Vecsés, 2023. október 9. -Kustra Ferenc József- íródott: íródott a világ, az emberiség jelen törté-nelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről, a további eszkalálódás félelmétől.

Van egy közeli-szomszéd háborút, és fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

Ez a háború
A hiúság vására!
Kos hiúságok.
*
Magukra túlzón,
Pénzre nagyon figyelnek.
Kosék túl hiúk!
*
Mély hiúságból
Háborújukat őrzik!
Kosok népírtók!
*

Segítsetek Emberek! Veletek… Hol vagytok, mikor még vannak gyerekek?
Ó, ti rosszak, ’kedves rosszak’, már nem barátkozunk csak jóbbakkal… ti rosszak!
Rosszak! Én már nem akarom magátokat, utálom a lábnyomotokat.

Ti rosszak a háború közepén álltok… Mi meg várjuk, hogy Ti már mikor málltok…
Rosszak! Ti egy gyilkos-véres háborút csináltok, ettől nem sül le a pofátok?
Fekete kosok! Ti körben mire vártok, hogy élet-gyertyák lengve karcosodók?

Fekete kosok, Ti kiskatona irtók! Ti vagytok a legnagyobb mímelést mutatók…
Lőnek, hallani is egész nap, igy ez nem leány nap… bár pap prédikál még mindennap.

[Reggel mondták a Tv -ben, tegnap hatszázöt katona halt meg egyhelyben…]

Fölöttünk süvítenek a vadászgépek, földön meg immár kihalnak a legények.
Egy bombázás után hevenyek az érzések és torkon ragadnak a rettegések.
Hallom, munkában az amerikai harckocsi, pedig lőszerátmérő nem kicsik.

[Ma már bemondták a TV -ben, a művelt nyugat érdekelt a háború kiterjesztésben…]

Családok otthon félnek, sőt rettegnek, sokuk apa nélkül maradnak, szegények.
Én, ha ezt hallom eleve émelygek, kezeket föl: kin maradnak majd bélyegek?
Nők egyedül, lakás nélkül nevelik gyereket? Élik háborúban lehetetlent?

Mára mér se család, se lakás, se polgári norma… lehet lesz még? Vagy már soha?
Csoda, ha menekülnek az emberek nyugatra? Bár tudjuk, a helyzetük ott is gyatra.
Fekete kosok küldik az új vadászgépeket… hadd élvezzék halált, légőrvényeket.

Fekete kos biztos nem dicsekszik gyerekének… immár hány százezrek éltek a végnek.
Retteghetünk! Ezeket nyereség érdekli! Itt vannak, kiknek ebédre nincs puszedli.
Tetves fekete kosok, Ti rosszak! Miattatok sok népek haldoklóak…

Vecsés, 2023. október 4. - Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!

Nagyapám apja
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.