Te titokzatos lány, ki a koli falai közt vár reám.
Szívem legbelső érzései várnak most terád.
A nevedet sajnos még nem tudom.
Remélem egyszer az álmaidban a főszerepet én kapom.
Lehetsz te tőlem tanuló, modell vagy művész.
Ha nem kaplak meg, hát vágja le a kezemet a fűrész.
Sajnos nem vagyok egy latin macsó.
Nem vagyok egy élsportoló.
De belül egy érzékeny személyiség rejtőzik.
Gondolataimat a személyed képei megfertőzik.
Amikor arcodat nem láthatom.
Szívemet elönti a bánatom.
De mikor szemünk találkozik.
A lelkem kiabálva ugrándozik.
Remélem összehoz minket egyszer a sors.
És majd csókjaid közt az ágyadba sodorsz.

farsangi buli, áll a bál,
a félbolond pincér pezsgőt kínál,
play backről játszik a szakállas zenész,
lesz miről mesélni,ha hazamész,

úgy emlékszem, már voltam itt,
-újra élem testem álmait,
táncoló lábak csábos ritmusát,
láttam már én ezt az éjszakát,

villogó fények alatt a lányokat,
a reménykedő férfi álmokat,
bor tüzelte égő vágyakat,
reggelre kihűlő ágyakat.

1995.

Leengedem a horgonyt,
Mert a főkapitány morcos,
Én vagyok a szakmában a legjobb,
Ezért minden fiú utánam futkos,
Szeretem a friss halat,
De ha tudsz sushit is hozhatsz,
Leengedem a hajamat,
S lóbálom a szoknyámat.

Álmaim őrzője voltál
oly sok fáradt hajnalon.
Már nem torzítja arcom
könnyező mosoly,
de hosszú éjszakákon át
tovább hajszolom
reflektor tépte emlék-arcodat.

Szerelmed álma kincs,
nem ad reményt a nincs,
csókjaim tüze kevés,
ha hideg az ébredés,
s nincs erőm, hogy betakarjalak.
Új ruhákba, hogy bújtassalak,
ha arcom is szegény. Kopott,
elfogyó múltam nem kapott
reményt a téli ébredéstől.
Vártam még, de a szenvedéstől
csak torz vigyorra tellett,
azután mennem kellett.

Szeretve szeretlek,
fáradt szenvedélyjel,
arcokban kereslek,
minden züllött éjjel.

Gép, ember,
gépember.
Egyek vagyunk, én és a gép,
valaki jön, helyembe lép.

De fogsz-e mással,
úgy mint akkor ott velem,
szeretkezni a hegyen,
hálózsákba bújva,
félúton Krakkó felé,
új mesés csodák elé
futsz boldogan újra,
mással, mint velem,
hazudsz neki is,
mindig mint nekem?

Fényszórók kúsznak fel a dombon,
piros hátuk álmot küld felém.


1980.

Így mosdik a hold a tó tükrében
a hideg nyári szellő szárítja...
nem látja senki se az estében,
hogy csupasz testét felhőkbe zárja.