Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.

(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.

A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.

Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.

A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.

Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?

Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.

Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…

(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…

Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József

Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Hegyet, völgyet bejárunk,
sátrainkban meghálunk,
Devla, devla, hé!
Szekereink széltől tépett,
Vajdánk lánya igen kényes,
Devla, devla, hé!

Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Szekereink útra készek,
Devla, devla, hé!

Honnan jöttünk, merre tartunk,
Devla, devla, hé!
Mi se tudjuk, ők se tudják,
Szabadon élünk, mint a héják,
Devla, devla, hé!

Tarnazsadány, 2017. július 26. szerda

Hogyha lehullnak a fákról
Ősszel a levelek,
Bánatomat eltemetem,
Rabság volt minden életem.
Szomorú Istenek óvtak meg a rossztól,
Sápadt arcú cigány asszony
Mindenféle bajtól.
Hogyha láttok, jó testvérek,
Hervadásban engem,
Ifjú szívem ne bántsátok,
Meghasad az csendben.
Őszi álom, hulló levél,
Cigányzene engem kísér.
Kísér a halálba.
Sápadt arcú cigány asszony,
Te vittél a sötét éjszakákba.

Tarnazsadány, 1983.

Lelkem mélyén sötét cella,
Mélységében leláncolva
Vagyok önmagam rabja.

Ki szól, ki sír fölöttem?
Zárt síromból kijöttem!
Kopár temetők mögöttem.

Fiam, lányom, szerelmem,
Kies tájban nem lelem!
Fájdalmas, néma a csend...

Zord idők, kemény világ,
Jégmezőn áll a Gulág.
Havat söpör egy vézna lány.

Lelkem mélyén sötét cella,
Vagyok benne néma rabja.
Gulágon fogva tartva.

Nyári alkonyat…

Vörös alkonyat
Fénye, hidat fest vízre.
Hullámtörések!
*
Vörös alkonyat
Színesíti életet.
Jó belenézni.
*
Vörös alkonyat
Bíbor felhőt varázsol.
Bíbor bárányok.
*
Vörös alkonyat
Napszemüveget nem kér.
Jóleső szemnek.
*
Vörös alkonyat
Dúló szelet átfesti.
Szél mérge lanyhul.
*
Vörös alkonyat
Fáradt, indul aludni.
Takaró sötét.

Vecsés, 2020. szeptember 13. – Kustra Ferenc József - íródott: haiku csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami tagjainak az első sora azonos.