A költő tollával harcol a vírus ellen

Megfáradt időkön meghal a remény,
Az anyaföld is könnyezik szegény.
Mélabús idők jöttek koronavírussal,
Olvad a jéghegy is, mit tegyünk magunkkal?

Szájmaszkok villannak, bár jön a tavasz,
Hol ér el bennünket, fél most a magyar.
Mossunk gyakran kezet, ezt meg kell tenni,
Ne gátoljon meg bennünket ebben senki.

Ki tudja, mi van még a levegőbe`,
Ne járkálj, maradj otthon egyelőre.
Saját foglyunk vagyunk, vigyázunk magunkra,
Ne tegyünk terhet mások` és magunkra.

Heves megye, Tarnazsadány

Egy műtét előtti félelem

Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Ne sírj,
Az emlékeink átölelnek.
Bús őszi szél, ha elvisz,
Már nincs remény.
A boldogság árnyékában éltem,
De boldog sose lettem.

Már soha nem jön el a perc,
Hogy újra lássuk egymást.
Elmúl` egy év,
S már senki nem emlékszik rám.
Ne sírj,
Ne áztassa könnyed szívem szomorú ravatalát.
Holdfény, csillogás
Emlék már.
Kéz a kézben járt egy pár,
De kár, hogy vége már.
Ne sírj, ne sírj, ne sírj.

A Hold fénye követi árnyékom rút lován.
Ősi szellemek kísérnek hosszú utamon.
Csalogat a messzeségek vándorasszonya
Szenvedéllyel a tűzvágyak alkonyán.

Közeledik a hajnal, a fénye ébredezik már,
Szekerem nyomán óriáskígyók sziszegnek.
Elveszett emberként járom az utam,
Új érzelmet adnak elveszett hitemnek.

Bíborvért köp a hajnal,
Békét várna már a lelkem világa.
Ezer ellenséggel körbezárva,
Szekerezek a nagyvilágba.

Őseim nyomait kutatom,
Keresem a sok miértet utamon.
Vándorló életünk nyomán
Génünknek egy bezárt világán.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2019. december 1.

Nőstényfarkas odújába
Beragyog a telihold.
Szép asszonyom két szemében játszanak a csillagok.
Szél sóhajt a háztetőnkön,
Elalszik a csend, s én eltűnődöm
Hideg ablakomon át a hófelhőkön...

Bort ittak az ablak előtt,
Majd odébbálltak egy órával ezelőtt.
Szilveszter éjszakáján éjjel
A békés teliholdat nézem.
Elvágyódom a csillagútra,
Szilveszterek jönnek újra meg újra.

Kihűlt szobánkban bort ittunk az asszonnyal,
Jó itt kettesben az alkonyban.
Szól a himnusz, cseng a pohár,
Könnyezik szemünk, ég a varázs.
S kinn a pusztán a nőstényfarkas odújába beragyog a telihold.
Hideg szél fúj át a Tarnán, s a szél havat hord.

Tarnazsadány, Hidegvég, 2019. december

Hová lett a ló, az ökrös szekér?
Hová lett a házainkból az a sok tehén?
Kaszárnyákból hová lettek a katonák,
Hová lett ősapáink öröksége, drága, szép hazám?

Hová lettek a régi gyárak?
Hová lett az akácsor, az a sok madár?
Iskolákból az a sok deák,
Kevés a hívő, templomunk lassan bezár!

Kertjeinkben nő a tarack,
Hová lett a szántóvető, öreg paraszt?
Eltűnt minden, ami régi,
Mi a gyermekkoromat idézi.

Hová lettek édesapáink házai!?
Hová lett a libákat őrző lány?
Hová lett a napfény az égről,
Hová lett az élet apáink földjéről?