Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben, európai stílusú tankában és apevában…
Hajnali fényben úgy látom, még sötét árnyék úszik,
És e szerint, akkor a sötétségem el, nem múlik?
Gubbasszak én csak tovább, amíg a Nap fel nem kúszik?
A csend, –hallom még- hörgőn-sóhajtva távozik,
Felkelő nappal ő így már nem találkozik.
Estig valahol egy árnyékban várakozik.
*
Éjszaka, nyugszik
A világ, csend lesz az úr!
Hallható sötét.
A sötétség szárnyat bont,
Hál minden, csend álmot font.
*
Napfény generál
Hangoskodást, zajokat.
Csendben aludni.
Süt a Nap, ébredj, kelj fel!
Halld a zsongást, ez jó jel.
*
Hatvan voltam... öregszem, már majdnem hetven vagyok,
Vándorút végét nem látom, de arra haladok.
Fáradó kezemmel, én már nagyon nem markolok.
*
Előre menni,
Életút leküzdése.
Vége, mit hozhat?
Lépni alig van erő,
De, légy még elég merő.
*
Öregség rágja a testem
Próbálja nyűni a lelkem…
Én ezt nem várom… ellenzem!
Az
Idő
Múlása
Marja énem.
Fékezni?! Nem megy...
*
Az éjszakai bársonyos és csendes sötétség, napfénybe fúl,
Ilyen öregen ember csak vár, de nem tudhatja, hogy alakul…
Idő az utat, majd mutatja, kendőzetlenül, táblátlanul...
Persze életedben a sorsod, a nyűgöd, a bajod, mint ellened vétett!
De, persze életből egy van, így élvezd, mert halálig gyönyörű az élet.
Vecsés, 2016. május 21. – Szabadka, 2017. október 24. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam, alájuk a verset és az apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Légy még elég merő”
Hajnali fényben úgy látom, még sötét árnyék úszik,
És e szerint, akkor a sötétségem el, nem múlik?
Gubbasszak én csak tovább, amíg a Nap fel nem kúszik?
A csend, –hallom még- hörgőn-sóhajtva távozik,
Felkelő nappal ő így már nem találkozik.
Estig valahol egy árnyékban várakozik.
*
Éjszaka, nyugszik
A világ, csend lesz az úr!
Hallható sötét.
A sötétség szárnyat bont,
Hál minden, csend álmot font.
*
Napfény generál
Hangoskodást, zajokat.
Csendben aludni.
Süt a Nap, ébredj, kelj fel!
Halld a zsongást, ez jó jel.
*
Hatvan voltam... öregszem, már majdnem hetven vagyok,
Vándorút végét nem látom, de arra haladok.
Fáradó kezemmel, én már nagyon nem markolok.
*
Előre menni,
Életút leküzdése.
Vége, mit hozhat?
Lépni alig van erő,
De, légy még elég merő.
*
Öregség rágja a testem
Próbálja nyűni a lelkem…
Én ezt nem várom… ellenzem!
Az
Idő
Múlása
Marja énem.
Fékezni?! Nem megy...
*
Az éjszakai bársonyos és csendes sötétség, napfénybe fúl,
Ilyen öregen ember csak vár, de nem tudhatja, hogy alakul…
Idő az utat, majd mutatja, kendőzetlenül, táblátlanul...
Persze életedben a sorsod, a nyűgöd, a bajod, mint ellened vétett!
De, persze életből egy van, így élvezd, mert halálig gyönyörű az élet.
Vecsés, 2016. május 21. – Szabadka, 2017. október 24. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam, alájuk a verset és az apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Légy még elég merő”
Hétköznapi pszichológia
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Tenyerébe borította arcát a nyomor.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.
Bálba ment volna a csiga,
de nem volt pénze taxira.
Pedig csak egy órája van,
hogy elérje valahogyan.
Épp arra járt a barátja,
mondta szálljon a hátára.
Elviszi ő majd szívesen,
és el is indult lelkesen.
Csakhogy a kedves jó barát,
aki elvitte a csigát,
a teknős volt, így hát már ma
nem érnek oda a bálba.
de nem volt pénze taxira.
Pedig csak egy órája van,
hogy elérje valahogyan.
Épp arra járt a barátja,
mondta szálljon a hátára.
Elviszi ő majd szívesen,
és el is indult lelkesen.
Csakhogy a kedves jó barát,
aki elvitte a csigát,
a teknős volt, így hát már ma
nem érnek oda a bálba.
