Idő 
Értékelés 
Értékelés Mennyire szeretsz
Mennyire szeretsz? Mondd el újra,
hallani szeretném hangodat,
ahogy kimondod újra és újra,
nevemet suttogva, boldogan.
Szeretsz e úgy, mint a legszebbik rózsát,
mely tenéked ontja minden illatát,
mely ablakod alatt lágyan és szelíden
bűvös illattal lengi be szobád?
Hiányzom e, vagy eloltja bárki
hirtelen feltámadt, égő szomjadat?
Hiányzom e, ha messze vagyok tőled,
s nem érzed ajkadon forró csókomat?
Látod? Én, szeretlek, s kínzó szomjamat
nem olthatja el senki sem,
csak tőled akarok minden apró bókot,
melytől melegség járja át szívem.
Tőled akarom a bársony színű rózsát,
a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,
nem kell senki más ezen a világon,
csak te olthatod el égő szomjamat.
Csak te vagy nekem egyedül a földön,
ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,
és ha te nem jössz, nem is kell senki,
magamba temettem minden álmomat.
Mennyire szeretsz? Mondd el újra,
hallani szeretném hangodat,
ahogy kimondod újra és újra,
nevemet suttogva, boldogan.
Szeretsz e úgy, mint a legszebbik rózsát,
mely tenéked ontja minden illatát,
mely ablakod alatt lágyan és szelíden
bűvös illattal lengi be szobád?
Hiányzom e, vagy eloltja bárki
hirtelen feltámadt, égő szomjadat?
Hiányzom e, ha messze vagyok tőled,
s nem érzed ajkadon forró csókomat?
Látod? Én, szeretlek, s kínzó szomjamat
nem olthatja el senki sem,
csak tőled akarok minden apró bókot,
melytől melegség járja át szívem.
Tőled akarom a bársony színű rózsát,
a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,
nem kell senki más ezen a világon,
csak te olthatod el égő szomjamat.
Csak te vagy nekem egyedül a földön,
ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,
és ha te nem jössz, nem is kell senki,
magamba temettem minden álmomat.
Nézd meg Uram a könny áztatta, kétségbeesett arcokat,
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.
Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?
Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?
Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.
Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?
Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?
Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!
Fránya só!
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József
Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
(Borrímesek)
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…
Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.
(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.
Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!
(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…
Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.
(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.
Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!
(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
