Ha ajkadat sohasem hagyja el zokszó,
s Ha nem vagy, s nem leszel más kincséért síró,
Ha szíved nem csak önnön Fényedért dobog,
s Ha békéd zászlója másokért is lobog,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a lábad nyomán ki nem pusztul növény,
s tiszta lelkeddel élsz Bölcs Földanya ölén,
hogyha látod fenn a sok Fénylő Csillagot,
s szemeidben könnycseppel látod a Napot,
szívedben akkor van szeretet!

Ha kezeiddel emelsz elesett társat,
Kinek a szemében a könny már megszáradt,
meggyengült szívének a szívedet adod,
s feléje nyújtod a két ölelő karod,
szívedben akkor van szeretet!

Ha lelkedet börtönbe sohasem zárod,
Ha szemed tükrében Égnek Fényét látod,
az Égnek Mannáját sosem várod ingyen,
lelkedben sötétség és félelem nincsen,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a virág illatát a szíveddel érzed,
Ha sohasem halványul a Mennyei Fényed,
Ha kezed melege Földanyát gyógyítja,
s vérző könnycsepped a szomjúságát oltja,
szívedben csak akkor van szeretet!

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Ő az áldás, Ő a Béke,
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten,
az a véres Isten nincsen.

Kard, ha csörren, vér, ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma,
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes Ő, míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom,
de Ő így szól: Nem haragszom!

Néha rángatom, cibálom:
-tudja, csak Őt kívánom!

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S, kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

A Hála a Szeretet egy olyan formája,
mely szíveket lángra gyújt, s nincsen Neki párja.
Meleg vizű forrás, ez a Szeretet kútja,
hálával telt szíveknek szomjúságát oltja.

Hála a lelkeket is magával ragadja,
nektár édes gyümölcsét önzetlenül adja.
Érzésétől kivirul, kinyílik a szíved,
mint egy ki rózsabimbó, szirmát bontva ébred.

Kinyílt szívedben az öröm fénye világít,
új szíveket talál, testet, lelket melegít.
A Hála erejétől a szív könnye kicsordul,
tárd ki szíved a világnak, s minden jobbra fordul.

Ti férfiak,kik egyre azt mondjátok
nem értenek meg titeket talán
s mégis mindennap új kalandra vágytok
keresve a rég elmúlt csodát.

Felkorbácsolt vágyaitok húrján
mért vágytok mindennap másik nő után?
Hisz ott áll mellettetek, kit a sors elrendelt
ki jóban-rosszban megbecsül talán.

Miért tiporjátok gyönge fájó szívét
felajzott vágyakért pőrén, ostobán?
Tönkretéve minden vágyat és szerelmet
s cserébe kapjátok a társas magányt.

És ha egyszer végül egyedül maradtok
nyüszítve, sírtok mint kóbor kutyák
pedig ti tettétek tönkre ami szép volt!
Mért nem értitek meg?Nincsenek csodák!

Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.

Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.

Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?

Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.