Idő 
Értékelés 
Értékelés Európai stílusú haikuban…
Szekérzörgés és
Állatbőgés zsivaja.
Falusi lárma.
*
A heti vásár.
Árusok, zöldség, csirkék.
Mozgó, tarka kép.
*
Több jó ízlés
És tisztesség van dzsungelben.
A modern nép prűd.
*
Sok-sok szúnyograj!
Hihetetlen mennyiség!
Folyton támadnak!
*
Révész és halász
Csónakot ad bérbe.
Ez megélhetés.
*
Hancúrozni a
Mély folyón a csónakban…
Vizi baleset.
*
Szomorú dallam,
Szomorú melódia.
Sirató ének.
*
Parti nádasban,
Sok szárcsa rikoltozik.
Boldogság dala.
*
Vérszívók hada.
Petéknek embervér kell?
Pukli, viszketős…
*
Kavicsos sétány
Vezet a domboldalra.
Kis fa-nyaraló.
*
A domboldal is
Mintha szúnyogból lenne.
Nincsen segítség.
*
Zizegve támad,
Sok zizegés, morajlás.
Ügyes. Menekül.
*
Naplemente sem
Akadályozza őket.
Szúnyogrohamok!
*
A naplemente
Után, szabad játszani!
Tábortűz buli.
*
Vizi madarak
Rikoltva cikáznak fent.
Távoli harangszó.
*
Rőzseszedéssel
Kezdődik a tábortűz.
Égig érő láng.
*
Recsegve és a
Száraz rőzse, szikrát hány.
Lángnyelv fellobban.
*
Felhőtlen este,
Szívélyes a sötétség.
A tűz visszfénye.
*
Égő fa pattog,
Égben, ragyog, sok csillag.
Nyugalmas béke.
*
Agresszív szúnyog,
Szemtelenül üldöző!
Gyötrő támadás!
*
Ezek itt éjjel
Is látnak és támadnak.
Tűz közel segít.
*
Míg kicsi a láng,
Átugrálni… az tűztánc.
Nagy társasjáték.
*
Egy vízi madár
Megijedve felébredt.
Rikoltva suhan.
*
Szilajütemű
Dalok, boldog nótácskák.
Léleküdítés.
*
Parázs mellett a
Nótázás, éjjelig tart.
Reggel álomkór.
*
Mikor fa leég,
Vörösen izzik parázs.
Zümmögő kórus.
*
Parázsszemek is
Kezdenek hunyók, lenni.
Már kis pillantás.
*
Pici pillangók
Kergetőznek hajnalban.
Napfelkelte jő.
*
Szúnyogtámadás
Már kora hajnalban is.
Nincsen segítség.
*
Ébresztenek a
Csicsergő madaraink.
Udvari fészkek.
*
A napfelkelte
Citromsárgán pompázik.
Korán ébredés.
*
A nap szúnyogék
Üldözésével indul.
Ennek nincs vége.
*
Szúnyogok hada,
A hely sajátossága!
Szúnyog özönök.
*
Rövid nyáron kell
Szaporodnia. Vér kell!
Melegvérűé…
*
Másnap reggel nap
Ont perzselő tűzkévét.
Új nap kezdődik.
Vecsés, 2015. június 22. – Kustra Ferenc József - A kirándulásos hétvége, 1917.- ben történt Szibériában. Megírtam, egy akkor volt hadifogoly túlélő, magyar katonatiszt visszaemlékezése alapján.
Szekérzörgés és
Állatbőgés zsivaja.
Falusi lárma.
*
A heti vásár.
Árusok, zöldség, csirkék.
Mozgó, tarka kép.
*
Több jó ízlés
És tisztesség van dzsungelben.
A modern nép prűd.
*
Sok-sok szúnyograj!
Hihetetlen mennyiség!
Folyton támadnak!
*
Révész és halász
Csónakot ad bérbe.
Ez megélhetés.
*
Hancúrozni a
Mély folyón a csónakban…
Vizi baleset.
*
Szomorú dallam,
Szomorú melódia.
Sirató ének.
*
Parti nádasban,
Sok szárcsa rikoltozik.
Boldogság dala.
*
Vérszívók hada.
Petéknek embervér kell?
Pukli, viszketős…
*
Kavicsos sétány
Vezet a domboldalra.
Kis fa-nyaraló.
*
A domboldal is
Mintha szúnyogból lenne.
Nincsen segítség.
*
Zizegve támad,
Sok zizegés, morajlás.
Ügyes. Menekül.
*
Naplemente sem
Akadályozza őket.
Szúnyogrohamok!
*
A naplemente
Után, szabad játszani!
Tábortűz buli.
*
Vizi madarak
Rikoltva cikáznak fent.
Távoli harangszó.
*
Rőzseszedéssel
Kezdődik a tábortűz.
Égig érő láng.
*
Recsegve és a
Száraz rőzse, szikrát hány.
Lángnyelv fellobban.
*
Felhőtlen este,
Szívélyes a sötétség.
A tűz visszfénye.
*
Égő fa pattog,
Égben, ragyog, sok csillag.
Nyugalmas béke.
*
Agresszív szúnyog,
Szemtelenül üldöző!
Gyötrő támadás!
*
Ezek itt éjjel
Is látnak és támadnak.
Tűz közel segít.
*
Míg kicsi a láng,
Átugrálni… az tűztánc.
Nagy társasjáték.
*
Egy vízi madár
Megijedve felébredt.
Rikoltva suhan.
*
Szilajütemű
Dalok, boldog nótácskák.
Léleküdítés.
*
Parázs mellett a
Nótázás, éjjelig tart.
Reggel álomkór.
*
Mikor fa leég,
Vörösen izzik parázs.
Zümmögő kórus.
*
Parázsszemek is
Kezdenek hunyók, lenni.
Már kis pillantás.
*
Pici pillangók
Kergetőznek hajnalban.
Napfelkelte jő.
*
Szúnyogtámadás
Már kora hajnalban is.
Nincsen segítség.
*
Ébresztenek a
Csicsergő madaraink.
Udvari fészkek.
*
A napfelkelte
Citromsárgán pompázik.
Korán ébredés.
*
A nap szúnyogék
Üldözésével indul.
Ennek nincs vége.
*
Szúnyogok hada,
A hely sajátossága!
Szúnyog özönök.
*
Rövid nyáron kell
Szaporodnia. Vér kell!
Melegvérűé…
*
Másnap reggel nap
Ont perzselő tűzkévét.
Új nap kezdődik.
Vecsés, 2015. június 22. – Kustra Ferenc József - A kirándulásos hétvége, 1917.- ben történt Szibériában. Megírtam, egy akkor volt hadifogoly túlélő, magyar katonatiszt visszaemlékezése alapján.
Meditáció a volt-on… vagy múlton…
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Nem érted a gyíkok szavát?
Kiküszöböljük a hibát.
Megmondom én, itt van nesze.
Min is jár egy kis gyík esze:
Lehetsz persze műveletlen,
de kérem ez már tűrhetetlen!
Ki látott már ilyen ármányt?
Gyíknak nevezni egy sárkányt.
Kérlek ne alázzál porig.
Nem látsz te az orrodig?
Sárkány vagyok, jobbik fajta,
ennek direkt nincsen szárnya.
Minek is az, hisz ha futok,
abban biztos orra bukok.
Kérlek szépen téged ezért,
legközelebb konkrét legyél.
Kiküszöböljük a hibát.
Megmondom én, itt van nesze.
Min is jár egy kis gyík esze:
Lehetsz persze műveletlen,
de kérem ez már tűrhetetlen!
Ki látott már ilyen ármányt?
Gyíknak nevezni egy sárkányt.
Kérlek ne alázzál porig.
Nem látsz te az orrodig?
Sárkány vagyok, jobbik fajta,
ennek direkt nincsen szárnya.
Minek is az, hisz ha futok,
abban biztos orra bukok.
Kérlek szépen téged ezért,
legközelebb konkrét legyél.
Szép a magyar a költő ajkán,
és szívemben van a szépsége,
de a szép szónak minden
nyelven egyenlő az értéke.
Ki bejárta a világot,
az egy kissé messzebb látott,
és minden népnek embere,
mert a földnek nincsen pereme.
De kétségtelenűl szép a magyar,
főképpen ha szívből szaval.
és szívemben van a szépsége,
de a szép szónak minden
nyelven egyenlő az értéke.
Ki bejárta a világot,
az egy kissé messzebb látott,
és minden népnek embere,
mert a földnek nincsen pereme.
De kétségtelenűl szép a magyar,
főképpen ha szívből szaval.
Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?
Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?
Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.
Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.
És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?
Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.
Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.
Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?
Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?
Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.
Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.
És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?
Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.
Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.
Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!
