Hétköznapi pszichológia…

Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.

Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.

Hógolyót meg arcba…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Hah! Reggelre jól leesett a hó,
Csodálkozok is… ez mi a manó…
Hah! Reggelre jól leesett a hó.

Orvoshoz megyek, nyekereg a talpam, vagy talán a pár centis hó,
Taposáshoz ő még nincsen hozzászokva… hang lesz… ha jön a szán-ló…
Orvoshoz megyek, nyekereg a talpam, vagy talán a pár centis hó.

Az orvos az ablaka alatt, mindenkit meghógolyóz, súlyos unalma alatt,
Én is kaptam egy arcba találatot… bújtam volna, de nem volt hely eresz alatt…
Az orvos az ablaka alatt, mindenkit meghógolyóz, súlyos unalma alatt!

Gyógyulás lesz, ha megjön a tavasz?
Gyógyulás lesz, ha érkezik tavasz…
Gyógyulás lesz, ha megjön a tavasz.

Vecsés, 2017. október 20. – Kustra Ferenc József

Lehoznám néked a csillagot,
csak nevess! Hadd lássam édes,
ahogy a szemed felragyog,
amikor mosolyogsz éppen.

Had lássam szemed íriszén
a fényt, ha szemedbe nézek,
amely elvakít, s mámorít,
még sosem láttam ily szépet.

Mint az égbolt, mely felragyog,
amikor nap süt az égen,
úgy varázsol el engem is
szemeid csillogó kékje.

Szemedben látom a holnapom,
és ha a szívembe nézel,
tudod, hogy bármit megadok!
Nem is kell sohasem kérned.

Tudod: nincsenek kincseim,
csak te vagy! A mindenem nékem!
Lágy, andalító dallamot
hallok, ha rám nevetsz, s félek.

Féltelek, mint a gyermeket,
ki anyjától messzire téved,
s fáradt szemekkel kutatom,
hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!

Maradj! Hisz rövid az életünk,
s ki tudja mennyi időnk lesz
szeretni, de azt jól tudom,
hogy én csak te érted élek.

Anyám keze erős és kérges
volt egykor, s munkától eres,
s mégis, olyan gyöngéden simította
fáradt kezével mindenem.

Esténként, mikor hozzá bújva
meséket mondott énnekem,
úgy ölelt! Olyan szeretettel,
ahogy nem tud más senki sem.

Sosem mondta mennyire fáradt,
s amikor éppen nevetett,
szeme kékjében csillagokként
ragyogtak könnyes gyöngyszemek.

Istenem! Milyen boldog is voltam!
Pedig nem volt más semmi sem,
csak néhány boldogan eltöltött óra,
mely ma is feldereng nekem.

Valahol mélyről, messzi múltból,
s úgy járja át most mindenem,
hogy beleborzongok, milyen szép volt,
pedig oly rég volt, Istenem.

Azóta megtört. Oly törékeny.
S olyan gyönge a két keze,
Mégis annyira jólesik most is,
amikor néha átölel.

Tudom, az idő olyan véges,
s nem lehet mindig itt velem,
de nekem mégis, oly erőt ád,
ha fáradt kezével átölel.

Most tűnődöm: vajon épp úgy érez
az én két drága gyermekem?
Ahogyan én, hisz nincsen másom,
csak ők! Hiszen ők a mindenem!

Csak úgy ráérősen meditálok a léten vagy nemléten…
A nagy és híres kérdésen: „lenni vagy nem lenni”, úgy vélem,
Hogy az enyém is a kérdés, pedig a létembe nem kértem.
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
Merre és hová?
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
De mégis, hogyan?
*
Milyen volt a múltam, mit tettem, hogyan és mit nem tettem,
Volt-e, hogy igaztalanul, vagy bántóan viselkedtem,
Vagy én voltam a Krisztusi tisztaság? Mindent jól tettem?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Merre és minek?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Jártam? És mikor?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
tettem-e és mit?
*
A múlt könyve bizony, már be van csukva,
Sok-sok lapja, már össze van ragadva,
Pedig kéne olvasni… lélek vágya.
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mozgatórugó!
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mi a szándékunk?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Szándékunk jóm-e?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Jó ember leszünk?
*
Embert vezérlik a jó, vagy a rossz gondolatai és az érzései.
Gondolatain talán változtathat, de ami marad… az érzései.
Embert gondolatai befolyásolják, de irányítják... érzései.

„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önnön maga lesz beképzelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.

„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önön maga lesz elcsépelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.

A jövő az élet záloga, enélkül nincsen lét,
De hogy jövő mi lesz, ki határozza meg? Mi a tét?
Elhagyatottan, kivetetten hal, ki odaadja az utolsó fillérét…
A baj az, hogy tudjuk, oly' kevesek lelik vagy érik meg az élet értelmét.
*
Feltenni kérdést:
Hogy lenni vagy nem lenni?
El kell dönteni…

Vecsés, 2015. július 20. – Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban & önéletrajzi írásként.