Idő 
Értékelés 
Értékelés Megfáradt szekeremet tolom,
nap mint nap el-elvonszolom
kikövezett, bágyadt ösvényen
csak úgy magam, ha nincsen öszvérem.
Felnőnek mellettem az út menti fák,
lombernyőjük lassan árnyékot ád`,
s barna fürtöm ezüstbe vegyül,
mint parányi csillag: ott legfelül.
Nap és a hold, víz és a föld,
tavasz a virággal, tél meg az imákkal,
ég a kékkel, az örök mindenséggel,
letérdelek utam végén - dicsőséggel!
nap mint nap el-elvonszolom
kikövezett, bágyadt ösvényen
csak úgy magam, ha nincsen öszvérem.
Felnőnek mellettem az út menti fák,
lombernyőjük lassan árnyékot ád`,
s barna fürtöm ezüstbe vegyül,
mint parányi csillag: ott legfelül.
Nap és a hold, víz és a föld,
tavasz a virággal, tél meg az imákkal,
ég a kékkel, az örök mindenséggel,
letérdelek utam végén - dicsőséggel!
A mesélő csönd,
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
A varjú együtt repül a többivel az égen
És eltűnik a feketék szürke tömegében.
Csőre tollas, szárnya pont olyan, mint a többié,
De, lelke nagy lehetne, de, nem kell, így senkié.
A varjú tud repülni, széthasítja az eget,
Ha megtehetné… ha lehetne… sajna nem lehet.
Van jó nagy, két szárnya, rajta sok toll, töretlenek,
De az ég országútjai, jaj (!) egyenetlenek.
A varjú magasan is jár és messzire ellát,
De nincs miért, mert nincsen, kit a látvánnyal ellát.
Senkit nem érdekel egy varjú a nagy tömegből,
Örüljön, hogy előbukkanhat a légörvényből.
A varjú lenéz és mit lát… kietlen pusztaság,
Belekárog a világba, ez kiábrándultság.
Erőlködik, szárnyal tovább, a végtelent nézi
És tudja, mint egy tömegvarjú, majd karón végzi.
Vecsés, 2001. december 16. - Kustra Ferenc József – anaforában íródott
És eltűnik a feketék szürke tömegében.
Csőre tollas, szárnya pont olyan, mint a többié,
De, lelke nagy lehetne, de, nem kell, így senkié.
A varjú tud repülni, széthasítja az eget,
Ha megtehetné… ha lehetne… sajna nem lehet.
Van jó nagy, két szárnya, rajta sok toll, töretlenek,
De az ég országútjai, jaj (!) egyenetlenek.
A varjú magasan is jár és messzire ellát,
De nincs miért, mert nincsen, kit a látvánnyal ellát.
Senkit nem érdekel egy varjú a nagy tömegből,
Örüljön, hogy előbukkanhat a légörvényből.
A varjú lenéz és mit lát… kietlen pusztaság,
Belekárog a világba, ez kiábrándultság.
Erőlködik, szárnyal tovább, a végtelent nézi
És tudja, mint egy tömegvarjú, majd karón végzi.
Vecsés, 2001. december 16. - Kustra Ferenc József – anaforában íródott
Nincsen senkim, csak árva vagyok.
Kérdezik miért? Csak makogok.
Van válasz, de az igen hosszú,
Életem ragyavert, nagy múltú.
Értelmes, mit mondok? Hebegek?
Közben magamtól öklendezek.
Talán ma van holnap tegnapja,
És elúszik… élet tutaja.
Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József
Kérdezik miért? Csak makogok.
Van válasz, de az igen hosszú,
Életem ragyavert, nagy múltú.
Értelmes, mit mondok? Hebegek?
Közben magamtól öklendezek.
Talán ma van holnap tegnapja,
És elúszik… élet tutaja.
Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József
Az éjféli holdfény, mint kóbor kedves a tájon,
Sétálgat, de itt hagy, elhagy, eltávozik fájón.
Borús, sötét éjjelen én már semmit sem látok,
Keresek, kutatok, tapogatok, botorkálok.
Elmennék, de hova?
Éjnek nincs világa,
Holdfény is hiába…
Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József
Sétálgat, de itt hagy, elhagy, eltávozik fájón.
Borús, sötét éjjelen én már semmit sem látok,
Keresek, kutatok, tapogatok, botorkálok.
Elmennék, de hova?
Éjnek nincs világa,
Holdfény is hiába…
Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József
