Idő 
Értékelés 
Értékelés Voltam a keringésből kiszakadt rész,
s váltam egésszé jussom követelve,
jóllakottan vagy fel-felöklendezve
néha a túl mohón ízlelt életet...
Tárulkozón nyíltak ajtók, s csapódott
arcomba néhány... hogy higgyem, átkozott
az én utam.
Meggyónt bűn és bűntelenség,
örök e furcsa párhuzam,
ahol nincs tökéletesség...
...békétlenségemért, mondd, hány imát kérsz,
jó Uram...? Míg tudok, ember maradok,
s fogadom, hogy hiába nem ígérek.
Lelkem él pengeélen... sebzett, sajog,
mégsem vérzik el, míg hozzád eljutok.
Ahányszor sérül, annyiszor gyógyulok.
s váltam egésszé jussom követelve,
jóllakottan vagy fel-felöklendezve
néha a túl mohón ízlelt életet...
Tárulkozón nyíltak ajtók, s csapódott
arcomba néhány... hogy higgyem, átkozott
az én utam.
Meggyónt bűn és bűntelenség,
örök e furcsa párhuzam,
ahol nincs tökéletesség...
...békétlenségemért, mondd, hány imát kérsz,
jó Uram...? Míg tudok, ember maradok,
s fogadom, hogy hiába nem ígérek.
Lelkem él pengeélen... sebzett, sajog,
mégsem vérzik el, míg hozzád eljutok.
Ahányszor sérül, annyiszor gyógyulok.
Emlékezés őseimre?
Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc
Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc
A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?
Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.
Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?
Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?
Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!
Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.
Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...
*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!
Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.
Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.
Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.
Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?
Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.
Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?
Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!
Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??
Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.
Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?
Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?
Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!
Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.
Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...
*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!
Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.
Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.
Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.
Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?
Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.
Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?
Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!
Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??
A halottaink? ismeretlen ismerős? Versben és haikuban?
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
