Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.

Látod? Én is megszülettem,
Csillag útján rád ismertem.
Kezem imára kulcsolja,
Felnézek a fényes holdra.

Jézus szenvedésén járok,
Szeretetem fel-fellángol.
Karácsony van a tél hidegén,
Boldogan fázok az ünnepek idején.

Jöjj el hozzánk, kis Jézusunk,
Tedd fényessé szegény napunk.
Nincsen fenyőnk, se ajándékunk,
A te szereteted a táplálékunk.

Hókristályok a bádogtetőn,
Éhes varjak kinn, a havas mezőn.
Friss bodag sül az éjszakában,
Nincs jobb étel a hét határban.

Kihűlt kémények, éhező népek,
Testet öltő, boldog karácsonyi, szegény évek.
Bezárt álmok ketrecében,
Köhög a nép nagy betegségben.

Fákat cirógat a szél, elfáradt a játékában,
Ránk hagyta nyomorát a kunyhóink árnyékában.
Rostokra hullt a hegedűnk húrjai,
Tarna vize mossa tisztára kopott múltjaink.

Zeng az ének, sül a fánk,
Farsang van és áll a bál.
Kormos vajda ringyes-rongyos,
Gyógyítgatja trottyos orvos.

Vidám farsang, á, csak mese,
Járvány miatt nincsen helye.
Ám sül a hurka, sül a fánk.
Ilyen farsang jött most ránk.

Múlt és a jelen

Megittam életem korty vizének javát,
Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.
Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,
Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.

Sokmilliónyi vágyálom után
Megálltunk az evolúció zsákutcáján.
Ősi szellők őrzik vándorlásaink nyomát,
Sárkunyhók épültek az idők folyamán.

Ősanya varázsán nyíltak iskolák,
Csillogó dübörgéssel lettek diplomák.
Kalapunkat elfújta a szél is,
Táncunk, dalunk megmaradt mégis.

A leszakadt rétegek integrálódása nélkül a jövőnk meginog, és fenyegetőbbé válhat. A minőségi oktatás nélkül és a továbbtanulás nélkül nincs jövőnk, és az élethez tartós munkaviszony kell!

Mindennapi életünk sír a néma csendben,
A sápadt alkonyatban táncol a hold az ismeretlenségben.
Hársfák hajladoznak, más s vér a gén a megítélésekben,
Vágyálmunk győzelmet vár, de nem ígérhet a megsemmisülésben.

Csalogány énekel a kopár szirtek ormán,
Kísértetek fülelnek, reményeinket tiporják.
Kígyók földjén sírt ásnak csillagragyogásban,
Vért köp a hajnal, a megsemmisülés zabolátlan.

Nem sírnak ők! Vérük már a napragyogásban,
Nincs már vér a szívartériákban.
Örök éjben elárvult a barna élet.
Vér és gén képletén összeomlik az élet.