Van-e mély, vaksötét vagy az nincs?
Mert nem más, mint világosság nincs…
Éjszaka csak azért van (benne a sötét)
Hogy a Nap is pihenjen, lelje gyönyörét.

A halál nem éppen élet ellentéte
Hanem annak végleges hiánya, vége!

Jégeső veri bele, földbe a fűszálat,
Ódon, ősi várat idő vasfoga mállat.
Tehén tőgye begyullad, ha nem eleget fejik,
Reggeli nap sugara hajléktalanra esik.

Kietlen a puszta, dühöng a vágyam csendje...
Kiáltok vakvilágba, mi gyönyörök kertje.

Biciklikerék a nyolcassal kacsázik,
Kopasz kutya hóviharban ázik-fázik.
Leírt ember, tán' már nem lesz parkett táncos,
Pedig volt ő valamikor igen sármos.

Rám küldte a világ az ordas ebét,
Erdőn, nádason hajszol, hallom neszét.

Ettem áfonyát és rágtam fa kérgét
Bőrömön éreztem tél gyűlöletét.
Halk léptek is lehetnek halált hozók,
Táj vonít, küzdenek a hadakozók.

Ébren vagyok, de nekem mindig csak éj van,
Világgal bajlódok, mindig keresztút van…

Van még dolgom? Mint csepp a folyamban,
Felolvadok hömpölygő koromban.
Korolvasztó tüzére dobnám a szenvedésem,
Majd lentről kinevetem a saját temetésem…?

Még sosem voltam semmihez ily’ közel,
Derékig halálba ásva még küzdők ezzel…

Mangrove ágakon lépegetek,
Krokodil várja… le mikor esek.
Szemben velem hat méteres boa,
Látom… lassan kinyílik a szája.

Sorsom nyersanyagát mások (össze!) keverték...
Ha volna arcom, volna út… tovább mehetnék.

Vecsés. 2011. augusztus 12. - Kustra Ferenc József

Olyan az életem, mint a vízi bivalynak, ha száműzték a bánya homokba
Gyenge kis hullámocskákon, én mindig ezt éreztem a sárrá dagadt homokba…
Olyan az életem, mint a vízi bivalynak, ha száműzték a bánya homokba.

Azt mondják, ha változást akarsz, akkor légy tenmagad! Hogy add magad?
Én meg is fogadtam, de sorsom a bánya homokjába leragad…
Azt mondják, ha változást akarsz, akkor légy tenmagad! Hogy add magad?

E szerint immár biztos, nem is ott vagyok, ahol lennem kéne…
E szerint immár biztos, sárrá vált homok vagyok… mi nem kéne.
E szerint immár biztos, nem is ott vagyok, ahol lennem kéne.

Életem a saját koloncom,
Futnék messzi… de nincs alkalom,
Életem a nyaki koloncom…

Könnyem is csak folyik lefele,
El nem áll, mert még nincs elege?
Könnyem is csak folyik lefele.

Vecsés, 2019. október 3. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

Nézem a caj láncomat… kopott.
Olyan, mint egy nyugdíjas kokott.
Kopott vagy anyaghibás, törött?
Ügy tűnik eleget körözött.

A cajom kormánya deformált,
A csengő sem szól már, korrodált.
Küllők töröttek, hiányosak,
Úton fuvallatok pofoznak.

Haladnék a ronccsal, cajoznék,
Országút vándora lehetnék,
De nem lehetek nincs eszközöm,
Nem sok, de nincs ennyi örömöm.

Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József
„caj” = szlengben; kerékpár (a „bicajból” eredeztetett)

A poéta viccese…

Kicsi szellő borzolja a kedélyeket
Tintázásra serkenti a legényeket…
Tinta, az nincs! Tentával írom verseket.

Vecsés, 2014. április 26. – Kustra Ferenc József

(Septolet csokor)
Sorsom sanyarú,
Hitem lett a bú.

Ez életem,
Nem vagy velem…
Elhagytál!
Itt hagytál…
Távoztál!
*
Próbáltam: felállok,
Ellenállok,
Belevágyok…
Búban ázok.

Csak ellehetetlenülök,
Semmibe csüggők…
Bú nyakamon, így függők.
*
Reggelente kicsordul a fény,
Éledő őslény,
Rejtvény…

Rosszul ébredek,
Világ nem kerek.
Ébredek,
Tévedek.
*
Bú
Hiú,
Bárgyú,
Egyhangú.

Ellenségem az egész világ,
Rabság, vakság, némaság…
Álság, válság, kórság…
*
Lehet ebből élet?
Sorsom, mivé lett?
Uralkodóm a bú,
Ez nagyágyú…

Véresszájú
Árnyalatú,
Álomarcú…
*
Hitem
Elhiszem.
Végletem…

Sorsom blokkom,
Nincsen is voksom…
Elvesztettem az arcom,
Utánad vívom harcom…

Vecsés, 2021. július 17. – Kustra Ferenc József