Bárány vagyok. Űrt bolyongó kova égitestek
Peremén árnyat napfénnyel festek.
Szikrával fekete füstbe égnek hitét vésem,
S kezdem szélmalomharc-küldetésem.
Felhő-tenyér porban tett le langyos-szellő-lágyan,
Ott hol kő a párnám s föld az ágyam.
Jöttem. Hátrahagytam minden erőm, mágiámat.
Hoztam békét, vágyat, szép imákat.
Jöttem lobogó máglyát jégszoborként oltani,
Megváltás gyönyörhírét mondani.
Gomorra magma-talaján lépek apró s félénk
Mozdulattal, lelkemből tört, élénk
Márványcsókkal ébresztem a bűnöst bűntudatra,
Az éjszaka-lányt nap hangulatra,
S a vétekfiút megmosdatván így küldöm érte,
Bűz bugyrából, diccsel égi bércre.
Szenvedéllyel, ördög súlytól fájón nem görnyedve,
Lelke pilleszárnyon ring lebegve.
Szent erénnyel nyughatatlan, Földnek ismeretlen
Lényt alkottam, mi itt érthetetlen:
Ő sziromkézzel fanyűvők nyomán magot hintő,
Önzőn megbocsájtó, jóra intő.
Véres pengét kicsorbító, s nyitott sebet öltő,
Álmot író jóságtollú költő.
Reményt, s harmóniát agyagként én megformálom,
Sárból kincset gyúrok s eldobálom.
Szomjazóknak vizet, vak szemeknek napvilágot,
Szűzként szenvedőknek igazságot
Adni vágyok, s örömöt látni a puszta létben,
Nélkülözők sóvár, bús szemében.
Tanítani, élni, megőrizni az alkotás
Mesterségét, remekét mind csodás.

Bárány vagyok. Önzetlenség jogán jöttem adni,
Mégis valós célom itt maradni...
Ha kell, fázni, gyűlölet lángzáporában ázni,
Parázsszőnyegen könnyezve járni.
Gyilkos kéznek fáj a forrás tüzes égetése.
Szenny-fülnek a bárány bégetése.
Vészjósló ómen! S aki dagonyáját elhagyni
Rest, mert hiszi, máshol meg fog fagyni,
Annak lelkem kevés, csak húsom olthatja éhét,
Gyapjúm ölhetné rút didergését,
Vérem oltja csak szomját, borúját szenvedésem.
Hát itt a késem! Többé nem vésem,
Fénynek hitét fekete éjbe, a sárban kúszva!
És ki majd puha bőrömet nyúzza,
Saját szemével pillanthatja, mit mindig mondtam:
Belül sem farkas, csak bárány voltam.

Nézd, nem zokogok, csak térdre rogyok...
Aztán, ahogy a fájdalom belém hasít, a felhőkig ugrok!
Soha! Soha többet ezt meg ne próbáld!
Kiált egy angyali hang, s én megnézem az órát
A fekete számlapon, fehér betűk fénylenek,
Hol a másodpercek sírva, visszanézve lépkednek!

Vártam rád, míg alázott, bántott a magány,
Végül hozzám értél, s együtt éltünk elveszve árván...
Homokfény, homály ma a gyász színe,
Mikor a koporsómból felsejlik a lelkem fénye!

Örömöt hoztál nekem! Látom szépre csomagoltad...
Engedd, hogy felvágjam, késemmel vagdossam!
...már csak attól félek, hogy szép fehér lelked,
Ha magamhoz rántom e félbeteg világba, elszakad - megsérülhet!
S majd nélkülem... a legvégén, utána mitől változol...
Nem értem...

Lent a mélyben
szakadék között
kő Isten meztelen
kő ringyó mindenütt.

Fagy testvér mar belénk
hótündér betakar
jégvihar dúl szívünkben s
életünk már,csak dal,csak dal.

Szerelmes csókért üvölt
feszül testünk,mert egy
asszony csókja várt reánk,
de megpihen végre fáradt lelkünk
s a szél dalával bömbölve örök táncot jár.

Kopott házak közt ácsorog a sarkon
egy szegény koldus ki halkan kéreget,
rongyos ruháját megvetően nézik
meg sem sajnálják már az emberek.

Könnyező szemekkel tekintget széjjel.
Segítsenek rajtam! Kérem! Emberek!
Rongyos kalapját fél kezében tartja
s esdeklő szemekkel halkan kéreget.

Alig van ember, aki megsajnálja
de az én szívem majd megszakad!
S pár forintot dobok rongyos kalapjába
pedig már nékem is alig maradt.

Istenem! Látod mily gyarló az ember?
Minél több van néki annál gonoszabb!
Miközben értékes kincseket harácsol
a szegény koldusnak egy forintot sem ad.

Csak aki annyira szegény és kifosztott,
csak az értheti meg mások nyomorát,
s ki kifosztott lelkében maga is oly koldus
Csak az értheti meg mások bánatát!

Földet ért az angyal szárnya melegéből
Kiszórta sűrű bánat hamuját
Fényszikra tört harmattá az úton
Valahol a világban egy csendes délután.

A kibomló fájdalomtól,dallá olvadt a
Madarak vézna törékeny lába,majd a
Megfagyott a tengerek fölött
A tűzforró kékség alakváltozása.

Éhes,elhagyott gyermek sikolt hiába,pedig
Isten tenyere nyitott búban, kínban,könnyek között.
Amit elvesz most a jelen öröméből
Holnap, halálod után,barátként,lágyan rád köszön.