Képzeletem?

A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.

A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.

Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.

A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.

Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.

Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.

Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.

Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?

A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.

Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.

Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?

A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?

A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.

A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?

Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.

A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.

Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc

Ó Szép volt a Múzeum és nincs más dolgom
Csak én is Festegettek ha te lennél,
Képzőművész, vidd el Festmény kiállitáson
részt vettem,, Oly szép volt a festmény,
Gyöngyőrű szépség mint több száz
FESTMÉNY
Kastély, Templomok
Folyóparton, Erdőn
Óceán, Szigetek
Virágok, Madarak, Galambok
Nagyon Békességbe
Mindörömmel csodálják
A TE FESTMÉNNYEDDEL.

Elindulsz a csendesen kihall a kastély útcán,
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.

Eljött a pillanat mit régóta vártam,
égnek a gyertyák, minden félhomályban.
Éreztem, hogy ott vagy egy másik dimenzióban,
ezt ki is fejtetted a mondanivalódban,
teljes lelkemmel megvigasztalódtam.
Az erőd most is dominált úgy, mint régen,
itt a földi létben, szentbeszédben.
Éreztem, hogy ott vagy az üdvözlésben.
Nyugtató szavaid eljutottak a térben.
Angyalok hadai táncoltak, kik örökre hozzád láncolnak.

Ember az, kinek örömet szerez a húsba mártott
kés,
bújj, bújj zöld ág zöld levelecske
hamisan kacsintó szavak
félbe szakadt mondatok
Ember az, ki meggyalázza anyját s húgát,
csöm-csöm gyűrű aranygyűrű
beteges tett,
mocsokkal átitatott képek
Ember az, ki láncra verve, neked szép szavakat
súg,
lánc, lánc, eszterlánc
vadmadarak vijjognak, szeretők siratnak
Ember az, ki templomot gyaláz hamis játékával
bújj, bújj, zöld ág, meg cifrapalota
hiszek egyben vagy még az az egyben sem
szól a lócitromszagú öntudat
Ember az, kinek fejszeélén barbibabák sírnak
elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte
Düh vezérelt gátlásosság fityma férfiatlanság
Ember az, ki vigyorral élősködik gyermekei
lelkén
lóg a lába lóga, nincsen semmi dolga
ne feledd az utolsó harangjáték tiéd lesz
nyertél jaaj
gyermeked lelke még akkor is sírni fog

Fetrengsz gyöngysáros éjszakákban
a szépet nem látja vaksi szemed
nem vagy erős, és nem is vagy hős
védd meg magad magadtól
te egyperces szerelem
magadhoz nyúló gazember
Senki ürességed kelekótya léted
barátnak semmire kellő éned
feszeng szelíd szemünkben
Mondja meg valaki,
hol az
EMBER
a szíveket melegítő hang,
lábad előtt elterülő virágos rét,
az igazságos igaz
barátsággal jóban levő barát
S az emberséges ember
már luxus lenne nekünk?