Anya ki tested benn neveltél óvtál engemet, anya ki mindig féltettél és fogtad két kezemet. Anya ki ha sírtam karodban ringattál, ó anya bárcsak elmondhatnám neked, köszönöm hogy életet adtál és szerettél engemet.

Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

A szerelem 100%-os
Nem mint mi
Én 50, te 50
Így együtt 100

Sírok ha látlak
Sírok ha nem
Mi ez ha nem szerelem?
De az

Marad a fájdalom
Te nem
Ő belém ivódott
Te nem

Ég a bőröm a kezed alatt
Tehát fáj is, meg nem is
Nem jutok szóhoz, de ordítok
Adok ki hangot, és mégsem

Szemem könnybe lábad
De nevetek
A szemed mosolyog
De a szád mást mond

Nevetünk és sírunk
Saját nyomorunkon
Fáj e a szerelem?
Azt mondjuk

Boldog vagyok,de csalódok
Akkor ez boldogság?
Nem
Csak szerelem

Anyám kezét vörösre marta a lúg
a forró víz , a teknő és a prálya
most hallgat, nem nevet
a fejadag kenyérből is kevés
volt vacsorára ,
az alkony közelít, meghajol előtte,
betakarja és elmereng

Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.

Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.

Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.

Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.

Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!