Idő 
Értékelés 
Értékelés Ősz ölel tájat,
Rétegfelhő szétesik.
Hideg víz zuhog.
*
Őszi borultság,
Bizony lélekhangoló.
Támadó vihar!
*
Ősszel bizalom?
Veszett, mint üres magány.
Rézkakas forog.
*
Őszben sok szép van,
De lelkem már elveszett.
Rézkakas nyikorg’…
*
Ősz a tél elő,
Nem lehet már harcolni.
Rézkakas bólint.
*
Őszbe belemúl,
Élet és a szerelem.
Rézkakas vagyok…
*
Ősszel bizony már,
Nem áll helyre semmi szép.
Vén diófánál?
*
Ősszel, már álom
Is múlik… eső mossa!
Nyári vágy kútban.
*
Ősz figyelmeztet,
Úgyse... te marha öreg…
Hörög a vihar.
*
Ősz, mint borotvás
Mester, erdőt kopaszít.
Lelkem is sírva…
*
Ősz mosolyogva
Nem nevel kukoricást…
Öntörvényűség.
*
Ősz már fölkészít:
Elvesztésre, múlásra…
Ködnek igaza…
Vecsés, 2020. november 9. – Kustra Ferenc Ferenc– íródott: anaforás senrjú csokorban
Rétegfelhő szétesik.
Hideg víz zuhog.
*
Őszi borultság,
Bizony lélekhangoló.
Támadó vihar!
*
Ősszel bizalom?
Veszett, mint üres magány.
Rézkakas forog.
*
Őszben sok szép van,
De lelkem már elveszett.
Rézkakas nyikorg’…
*
Ősz a tél elő,
Nem lehet már harcolni.
Rézkakas bólint.
*
Őszbe belemúl,
Élet és a szerelem.
Rézkakas vagyok…
*
Ősszel bizony már,
Nem áll helyre semmi szép.
Vén diófánál?
*
Ősszel, már álom
Is múlik… eső mossa!
Nyári vágy kútban.
*
Ősz figyelmeztet,
Úgyse... te marha öreg…
Hörög a vihar.
*
Ősz, mint borotvás
Mester, erdőt kopaszít.
Lelkem is sírva…
*
Ősz mosolyogva
Nem nevel kukoricást…
Öntörvényűség.
*
Ősz már fölkészít:
Elvesztésre, múlásra…
Ködnek igaza…
Vecsés, 2020. november 9. – Kustra Ferenc Ferenc– íródott: anaforás senrjú csokorban
Kihalóban az emberi értékek,
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
Agya sosem volt slampos.
Már mint vörös hajú,
szemüveges kis taknyos
komoly gondolkodó volt:
.
- Jaj! Mi lesz ha fütyülőm
többé nem fog felállni,
és egy táguló világban,
mit is fogunk csinálni?
Édesanyja megnyugtatta:
- Brooklyn viszont nem tágul!
Fütyülője csak annak lankad,
ki túlmértékben hozzányúl!
Egyszer megkínálták kokainnal,
de ettől hatalmasat tüsszentett.
Száz dollár értékű fehér hó
a levegőben elveszett.
Csínos leány lett szeretője.
de mire viszonyuk leromlott,
a leány bakancsban járt,
mert fasiszták kőzt kódorgott.
Sok filmje a zsidókról szólt,
Mert ő maga is zsidó.
Tudott önmagán nevetni,
és jó humorral szónokolt.
Úgy változtatta szeretőit,
mint más ember az alsóneműt.
Még él, de már nyolcvanhat.
Vajon fütyülője ép maradt?
Már mint vörös hajú,
szemüveges kis taknyos
komoly gondolkodó volt:
.
- Jaj! Mi lesz ha fütyülőm
többé nem fog felállni,
és egy táguló világban,
mit is fogunk csinálni?
Édesanyja megnyugtatta:
- Brooklyn viszont nem tágul!
Fütyülője csak annak lankad,
ki túlmértékben hozzányúl!
Egyszer megkínálták kokainnal,
de ettől hatalmasat tüsszentett.
Száz dollár értékű fehér hó
a levegőben elveszett.
Csínos leány lett szeretője.
de mire viszonyuk leromlott,
a leány bakancsban járt,
mert fasiszták kőzt kódorgott.
Sok filmje a zsidókról szólt,
Mert ő maga is zsidó.
Tudott önmagán nevetni,
és jó humorral szónokolt.
Úgy változtatta szeretőit,
mint más ember az alsóneműt.
Még él, de már nyolcvanhat.
Vajon fütyülője ép maradt?
Hmm… már látom, hogy olyan vagyok, mint egy pici ólomkatona,
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya…
De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel,
Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel…
Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön,
Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön…
Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott,
Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott…
Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát,
Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát…
Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel,
Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel…
Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája,
Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája.
Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor.
Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor…
Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben,
Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben.
Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom
Mikor osszák már nekem az obsitom…
Erről… persze csak, állva álmodozom,
Mert rám szabott sorsom át nem hághatom...
Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében,
Ha nem vesztenek el a harc hevében…
Vecsés, 2015. április 6. - Kustra Ferenc József
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya…
De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel,
Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel…
Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön,
Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön…
Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott,
Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott…
Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát,
Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát…
Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel,
Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel…
Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája,
Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája.
Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor.
Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor…
Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben,
Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben.
Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom
Mikor osszák már nekem az obsitom…
Erről… persze csak, állva álmodozom,
Mert rám szabott sorsom át nem hághatom...
Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében,
Ha nem vesztenek el a harc hevében…
Vecsés, 2015. április 6. - Kustra Ferenc József
Torz idő a múlt,
Kopott sírok porosak.
Kínban szenvedés.
Vonat halad, kattogással,
Lassan, vágányjavítással.
*
Múlt nem ismeret,
Súlyos lélekszegénység.
És elbutulás.
Áthaladunk szikes réten,
Madártáncot látunk éppen.
*
Reszket a tudatunk
Szembejön velünk a jövő…
Az arcunkba nevet.
Nagy Alföldünkön haladunk,
A nap ránk süt, biz’ izzadunk.
*
Álmok égben jártan,
Bizakodva, reménykedőn.
Múlt, olyan, amilyen.
Látom, versenyt fut, őz csapat,
Kis gida, nagyon lemaradt.
*
A múlt fényei,
Vissza, már nem hozhatók.
Keresd, szépséget…
Odébb van, nagyobb belvíz tó,
Gólya áll, szeme kutató.
*
Eltemet múltad?
Hiszed, hogy a jövő szebb?
Mért hitetlenkedsz?
Vágányjavításnak vége,
Indul mozdony füstölgése.
Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József – íródott: TANQ -ban. Alatta a versrész címe: „Utazás az Alföldön”. (4. és 5. sor!)
Kopott sírok porosak.
Kínban szenvedés.
Vonat halad, kattogással,
Lassan, vágányjavítással.
*
Múlt nem ismeret,
Súlyos lélekszegénység.
És elbutulás.
Áthaladunk szikes réten,
Madártáncot látunk éppen.
*
Reszket a tudatunk
Szembejön velünk a jövő…
Az arcunkba nevet.
Nagy Alföldünkön haladunk,
A nap ránk süt, biz’ izzadunk.
*
Álmok égben jártan,
Bizakodva, reménykedőn.
Múlt, olyan, amilyen.
Látom, versenyt fut, őz csapat,
Kis gida, nagyon lemaradt.
*
A múlt fényei,
Vissza, már nem hozhatók.
Keresd, szépséget…
Odébb van, nagyobb belvíz tó,
Gólya áll, szeme kutató.
*
Eltemet múltad?
Hiszed, hogy a jövő szebb?
Mért hitetlenkedsz?
Vágányjavításnak vége,
Indul mozdony füstölgése.
Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József – íródott: TANQ -ban. Alatta a versrész címe: „Utazás az Alföldön”. (4. és 5. sor!)
