Idő 
Értékelés 
Értékelés A poétáról…
Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
*
Öreg diófa.
Élete véges neki.
Bútorasztalos.
*
Hosszan tovább él.
Majd még embert szolgálja.
Deszka erezet.
*
Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
A papírra leesik egy nagy diófalevél,
Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
*
A színe csodás,
Sötétes, meleg barna.
Poéta asztal.
*
Fehér márványból
Kalamáris. Fehér toll.
Tinta sötétes…
*
Ilyen asztalnál,
Termékeny tollforgatás…
Olvasó… öröm.
*
Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.
Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.
Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
*
Öreg diófa.
Élete véges neki.
Bútorasztalos.
*
Hosszan tovább él.
Majd még embert szolgálja.
Deszka erezet.
*
Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
A papírra leesik egy nagy diófalevél,
Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
*
A színe csodás,
Sötétes, meleg barna.
Poéta asztal.
*
Fehér márványból
Kalamáris. Fehér toll.
Tinta sötétes…
*
Ilyen asztalnál,
Termékeny tollforgatás…
Olvasó… öröm.
*
Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.
Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.
Hozzátok fűz minden édes emlék,
hiszen míg kicsik voltatok,
annyira szép, és csodás volt minden,
s tudtam, hogy lesznek holnapok.
Az volt a legszebb ébredésem,
amikor hozzám bújtatok,
szemeitekben láttam mindig
talán a legszebb csillagot.
Az volt tán minden boldogságom,
Amikor velem voltatok,
s szerettem volna nektek adni
mindent, amit csak adhatok.
Az volt csak mindig minden álmom,
hogy ti boldogok legyetek,
s megóvhassalak minden bajtól,
de már tudom, hogy nem lehet.
Az volt szívemben talán mindig
a legjobban kínzó bánatom,
amikor nem tudtam többet adni,
s őrjöngött bennem a fájdalom.
Az volt mindig az egyetlen vágyam,
hogy ott legyek végre köztetek,
addig, amíg csak el nem vonszol
az elmúlás sötét szelleme.
Az lesz talán a megnyugvásom,
amikor látlak titeket,
révbe érni és boldognak látni,
hogy tudhassam azt, ha elmegyek
lesz aki véd, és karjába zár majd,
s nem fáj majd úgy, ha nem leszek,
mert én még ott is ugyan úgy óvlak,
féltlek, szeretlek titeket!
hiszen míg kicsik voltatok,
annyira szép, és csodás volt minden,
s tudtam, hogy lesznek holnapok.
Az volt a legszebb ébredésem,
amikor hozzám bújtatok,
szemeitekben láttam mindig
talán a legszebb csillagot.
Az volt tán minden boldogságom,
Amikor velem voltatok,
s szerettem volna nektek adni
mindent, amit csak adhatok.
Az volt csak mindig minden álmom,
hogy ti boldogok legyetek,
s megóvhassalak minden bajtól,
de már tudom, hogy nem lehet.
Az volt szívemben talán mindig
a legjobban kínzó bánatom,
amikor nem tudtam többet adni,
s őrjöngött bennem a fájdalom.
Az volt mindig az egyetlen vágyam,
hogy ott legyek végre köztetek,
addig, amíg csak el nem vonszol
az elmúlás sötét szelleme.
Az lesz talán a megnyugvásom,
amikor látlak titeket,
révbe érni és boldognak látni,
hogy tudhassam azt, ha elmegyek
lesz aki véd, és karjába zár majd,
s nem fáj majd úgy, ha nem leszek,
mert én még ott is ugyan úgy óvlak,
féltlek, szeretlek titeket!
A poéta meditál…
Életperc, végleg belefagyott a párnámba,
Én meg aztán belestem az életármányba…
Most nem is tudom, hol vagyok, mely tartományba?
Lélekhullámaim csapkodják a partomat,
Ilyen párás zajban, nem hallom a hangomat…
Nézek körbe... keresem üldöző vadakat.
Mit ér a poéta ma,
Ha nincs neki holnapja?
Vagy feledett a múltja…
Mit ér a költő, itten és ma,
Ha lélekből, nem is tőr dala?
Enélkül nincsen mesés csoda!
Két-három gondolat megfogan-e
És jövőbe, előre mutat-e?
Toll, leírni nagyon akarja-e?
Volt már olyan, hogy az ihlet bőszen meglátogatott.
Szikrát szórt, a lelkem ettől lobogó lángra kapott.
Tollam meg suhant a papíron, maradandót hagyott!
Lelkemben, szelem kavara,
Tüzem, így nagyon lángola…
Agyam, szavakat kiontja.
Leülök és leírom a sötéten merengő sorokat,
Percek múlva, gyorsan írom viccesre sikerült sorokat…
Életpercek telnek, gondolat-sodrásnak… hagyom magamat!
Lelkem, egyenesen sugárzik, amikor nektek írok,
Lehet, hogy akkor egyben, az Úr kegyeltje is én vagyok?
Most múlik pontosan az életperc… amiben még lakok…
Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József
Életperc, végleg belefagyott a párnámba,
Én meg aztán belestem az életármányba…
Most nem is tudom, hol vagyok, mely tartományba?
Lélekhullámaim csapkodják a partomat,
Ilyen párás zajban, nem hallom a hangomat…
Nézek körbe... keresem üldöző vadakat.
Mit ér a poéta ma,
Ha nincs neki holnapja?
Vagy feledett a múltja…
Mit ér a költő, itten és ma,
Ha lélekből, nem is tőr dala?
Enélkül nincsen mesés csoda!
Két-három gondolat megfogan-e
És jövőbe, előre mutat-e?
Toll, leírni nagyon akarja-e?
Volt már olyan, hogy az ihlet bőszen meglátogatott.
Szikrát szórt, a lelkem ettől lobogó lángra kapott.
Tollam meg suhant a papíron, maradandót hagyott!
Lelkemben, szelem kavara,
Tüzem, így nagyon lángola…
Agyam, szavakat kiontja.
Leülök és leírom a sötéten merengő sorokat,
Percek múlva, gyorsan írom viccesre sikerült sorokat…
Életpercek telnek, gondolat-sodrásnak… hagyom magamat!
Lelkem, egyenesen sugárzik, amikor nektek írok,
Lehet, hogy akkor egyben, az Úr kegyeltje is én vagyok?
Most múlik pontosan az életperc… amiben még lakok…
Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József
Színesre rajzolnám az egész világot,
hogy nektek sokkal jobb legyen,
letépnék minden bánat virágot,
hogy ne szomorítson semmi sem.
Rajzolnék nektek rózsaszín felhőt,
mely átszínezi a kék eget,
eltüntetném a vöröslő villámot,
hogy ne féljen többé senki sem.
Rajzolnék nektek olyan zöld erdőt,
melyet nem tompít semmi sem,
hol az út mentén lila szarkalábak,
s pirosló pipacsok díszlenek.
Aranyló, sárga búzatáblát,
amelyből jut mindenkinek,
s a lágyan széthulló feketeföldet
széjjelosztanám köztetek.
Átszínezném a földre lehullott
Elszáradt, barna levelet,
s átfesteném az ég alján gyűlő
gomolygó, szürke felleget.
Messzire űzném a baljósló árnyat,
amely közöttük ott lebeg,
s teli rajzolnám ezüstfenyővel
a csupaszon maradt kerteket.
Rajzolnék rájuk fehér galambot,
mely az águkon megpihen,
had turbékoljon vidáman néktek,
hogy visszaadja a kedvetek.
Rajzolnék nektek olyan világot,
hol nem nélkülözne senki sem,
de nem tudok! Hisz nem vagyok mágus.
Csak imádkozom, hogy így legyen!
hogy nektek sokkal jobb legyen,
letépnék minden bánat virágot,
hogy ne szomorítson semmi sem.
Rajzolnék nektek rózsaszín felhőt,
mely átszínezi a kék eget,
eltüntetném a vöröslő villámot,
hogy ne féljen többé senki sem.
Rajzolnék nektek olyan zöld erdőt,
melyet nem tompít semmi sem,
hol az út mentén lila szarkalábak,
s pirosló pipacsok díszlenek.
Aranyló, sárga búzatáblát,
amelyből jut mindenkinek,
s a lágyan széthulló feketeföldet
széjjelosztanám köztetek.
Átszínezném a földre lehullott
Elszáradt, barna levelet,
s átfesteném az ég alján gyűlő
gomolygó, szürke felleget.
Messzire űzném a baljósló árnyat,
amely közöttük ott lebeg,
s teli rajzolnám ezüstfenyővel
a csupaszon maradt kerteket.
Rajzolnék rájuk fehér galambot,
mely az águkon megpihen,
had turbékoljon vidáman néktek,
hogy visszaadja a kedvetek.
Rajzolnék nektek olyan világot,
hol nem nélkülözne senki sem,
de nem tudok! Hisz nem vagyok mágus.
Csak imádkozom, hogy így legyen!
Széltől rezdülő suttogó nyárfák,
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?
Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?
Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.
Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?
Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.
Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.
Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?
Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?
Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.
Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?
Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.
Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.
Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!
