A hiányod szívbe markoló
A hideg kegyetlen és gonosz
Össze beszélt a hiánnyal
És így rám támadt.

Nem vagyok gyenge gyerek
De senki vagyok nélküled
Csak egy kegyetlen harcos
Aki megöl minden barmot

Amíg nem voltál velem
Kemény volt az életem
A kezem nem fogta senki
Harcos voltam és ennyi

Aki mérgesen rám nézett
Azt hamar elhagyta az élet
DE te megfogtad kezem
Ezt nem felejtem el sosem

Habár sok rosszat tettem
Te kiálltál mellettem
Fogtad a kezem erősen
Habár néha sírtam félősen

Nem köszöntem meg neked
Hogy szívemből szerethetlek
Hogy a kezed foghatom mindig
És így sírhatok kicsit

Nem beszélve a szeretetről
És arról a forró szerelemről
Amit te adtál nekem
És mondtad: szeretlek!
Ilyenkor esténként fáj a Szívem
És körbevesz a hideg
Nem melegítesz engem
Mert nem vagy itt velem

Hiányzol nagyon szerelem
Csak a levegőt fogja a kezem
Mindig rád gondolok
Én szerelmes vagyok

De nem egy árnyékba
Mert sírok én néha
De valós dolgok miatt
Tehát a szerelem igaz

Most a hívásod várhatom
Messze vagy nagyon
DE a telefonomat nézem
Hátha megcsörren éppen

A kezem is remeg
Amivel támaszom a fejem
A gondolataim sötétek
De még mindig élek.

Ez a mai is csak egy nap
Lehetne olyan mint a tegnap
Vagy akár a holnap
Hiszen ez csak egy szombat

De elkezdődött egy új év
Mindenki mondja BUÉK
Petárdákat lövöldöznek
A körházakban meg lökdösődnek

A szórakozó helyek megtelnek
Az utcákon is hemzsegnek
Az állatok nem értik
Hogy az emberek miért ünneplik

Hiszen ez csak egy szombat
Amikor sarló alakú Hold van
A kutyák este aludnának
Ők már búcsút intettek a mának

De az emberek? Ők nem
Ők mind kint, bent ünnepelnek
És ettől boldogok lesznek
Hogy zajt csapnak és esznek

Én is ember vagyok
Ezért előttem nem titok
Hogy miért vagyunk boldogok
Mert ez egy új év holnaptól!

Egyedül állok, felhők néznek,
eső hullik, csurgó könnyek.
Bőrömön a szél fut, kitárva karom
kiáltok az égre: NEM VÁLLALOM!

Ordítottam, mi belőlem kifért,
megtörtem, kár a hitért.
Belül őrölt, mindent kimar
az évek alatt a vihar.

Várom sorsom mi lészen...
csak erre állok készen.
Kevés reményem maradt,
mit a szellő elfújt alant.

Álmos szemekkel tekintek rád,
De melletted mindig csak hajt a vágy.
Bár lehetnék már a karjaidba!-ez
az esténként elmotyogott állandó ima.

Mikor melletted fekszem, rajtam nem fog az álom, csak az érintésedet várom.
Olyan, mintha érted kelne a nap reggel és akkor térne nyugovóra,
mikor te lefekszel.

Veled olyan mint repülni az égen, csak lebegni nyugodtan, tétlen
és lesni mi történik odakinn.
Kérlek karolj át, és maradjon minden, mindig így!

Lepkeszárnyú vágyakozás,
A szerelmes várakozás.
Vajon jön-e? Tényleg eljő?
Nem állja útját egy felhő?
Vagy egy hegy, mely égig érő,
Kereszt út, mely megtévesztő?
Arany szőrű, csábos borjú,
Vagy hirtelen támadt bosszú,
Mely semmiből nő körötted,
Akadályaként jöttödnek?
Nőhet köréd kerek erdő,
Sűrű, sötét, elveszejtő.
Vén boszorka, meg egy seprő,
Acél-szívnek is ijesztő...
Annyi minden jut eszembe,
Ahogy várlak reménykedve -
De egyszer csak elém toppansz:
A csillagos égből pottyansz,
Egyenesen a karomba,
Csókos ajkad a csókomba!