Kincseim
Ködfátyol takar ma mindent,
napfényt, kék eget, derűt
Halk, suttogó felhők közelednek
Hoznak ezernyi csillagot.
Majd megkeresem azt az egyet,
a csendesen elvegyülőt.
Majd kérdezem ezerszer ismét,
mint megfáradt utazót.
Hozzak-e harangvirágot?
A hegyek magasából.
Keressek tán egy nyájat
a bércek oltalmából?
Kincseim nem osztogatnám
Csak kincsekért cserébe
Napfényt, derűt, mosolygást
Kívánok helyébe!
2020.02.10.
Ködfátyol takar ma mindent,
napfényt, kék eget, derűt
Halk, suttogó felhők közelednek
Hoznak ezernyi csillagot.
Majd megkeresem azt az egyet,
a csendesen elvegyülőt.
Majd kérdezem ezerszer ismét,
mint megfáradt utazót.
Hozzak-e harangvirágot?
A hegyek magasából.
Keressek tán egy nyájat
a bércek oltalmából?
Kincseim nem osztogatnám
Csak kincsekért cserébe
Napfényt, derűt, mosolygást
Kívánok helyébe!
2020.02.10.
Félek
Istenem! Mondd, mi történik velem?
Remegek egész lelkemben.
Félelem eluralja testem,
Minden felkavarodott bennem.
Semmi nincs a helyén,
Egyedül vagyok itt, védtelen.
Világban nem találom helyem,
Mit kerestem szüntelen,
Köddé vált a végtelen fellegen.
Most félek, nagyon félek,
Mi lesz, ha mégis meglelem.
Nem, az nem lehet,
Bizonytalanság fátyla körülvesz.
Nincs, ki megfogná két kezem,
Azt mondaná, ne félj, kedvesem,
Amíg élek, én itt vagyok veled.
Uram! Egyedül Te vagy nekem,
Most is fülemben cseng,
'Ne félj, veled vagyok mindig
A világ végezetéig!
Istenem! Mondd, mi történik velem?
Remegek egész lelkemben.
Félelem eluralja testem,
Minden felkavarodott bennem.
Semmi nincs a helyén,
Egyedül vagyok itt, védtelen.
Világban nem találom helyem,
Mit kerestem szüntelen,
Köddé vált a végtelen fellegen.
Most félek, nagyon félek,
Mi lesz, ha mégis meglelem.
Nem, az nem lehet,
Bizonytalanság fátyla körülvesz.
Nincs, ki megfogná két kezem,
Azt mondaná, ne félj, kedvesem,
Amíg élek, én itt vagyok veled.
Uram! Egyedül Te vagy nekem,
Most is fülemben cseng,
'Ne félj, veled vagyok mindig
A világ végezetéig!
Mond hová lesznek verseim?
Kérlek válaszolj.
Talán elvesznek mint az álmaim
mint a falevél amit a szél össze hord.
Vagy el veszett mint gondolat?
A lélek húrja úgyis elszakad,
De ha kin néha fojtogat
mond mért nem hallja hangomat.
Kérlek válaszolj.
Talán elvesznek mint az álmaim
mint a falevél amit a szél össze hord.
Vagy el veszett mint gondolat?
A lélek húrja úgyis elszakad,
De ha kin néha fojtogat
mond mért nem hallja hangomat.
Az osztályban áll a tanár,
soká a nyugdíjkorhatár?
Meddig kell még itten ülnöm?
Ezt az üzit még elküldöm.
Lássuk mi van Instagramon,
megöl a szörnyű unalom.
Minek kell ezt megtanulnom?
Na jó, mostmár abbahagyom.
Mennyi van még ebből hátra?
Rápillantok az órára.
Tudom, hogy ez nem illendő,
de vinne már el a mentő.
-Sára, ez így illetlenség!
Én meg inkább belehalnék,
vagy rászoknék a narkóra.
Így telik egy magyaróra.
soká a nyugdíjkorhatár?
Meddig kell még itten ülnöm?
Ezt az üzit még elküldöm.
Lássuk mi van Instagramon,
megöl a szörnyű unalom.
Minek kell ezt megtanulnom?
Na jó, mostmár abbahagyom.
Mennyi van még ebből hátra?
Rápillantok az órára.
Tudom, hogy ez nem illendő,
de vinne már el a mentő.
-Sára, ez így illetlenség!
Én meg inkább belehalnék,
vagy rászoknék a narkóra.
Így telik egy magyaróra.
Ennyire rossz verset írnok,
hogy nem kell senkinek.
Hát én nem sírok
ha nem kell az ördög veszi meg.
Nem volnék senki
de én mégsem hiszem
Nehéz embernek lenni
terhem nehéz, mégis magam viszem.
Te elátkozott kemény világ
mond mért bántasz engemet?
Egy ember most hozzád kiált
mond mért gyötröd szívemet.
Álmom volt rég
de már nem álmodok.
Az ég már nem kék
és most útnak indulok.
Vándorok útján
örökre néma leszek.
De a kötők fáján
ott leszek én is veled.
hogy nem kell senkinek.
Hát én nem sírok
ha nem kell az ördög veszi meg.
Nem volnék senki
de én mégsem hiszem
Nehéz embernek lenni
terhem nehéz, mégis magam viszem.
Te elátkozott kemény világ
mond mért bántasz engemet?
Egy ember most hozzád kiált
mond mért gyötröd szívemet.
Álmom volt rég
de már nem álmodok.
Az ég már nem kék
és most útnak indulok.
Vándorok útján
örökre néma leszek.
De a kötők fáján
ott leszek én is veled.

Értékelés 

