Egyszerű, hétköznapi, viharos gondolatok…

Mint egy szétlőtt makadámút az életutam,
És már régen rájöttem, ez csak előfutam...

Ó!
Csodák
Csodája,
Minden ragyog
A kék ég és Föld.
*

Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk...
A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk!

Mily
Kellem,
Tavasz van.
Szívben ébred
Bűbájos érzés.
*

Villámok erősszakosan ölelik az erdőt,
Tovább fenyegeti a gaz reszketőt, remegőt!

Te,
Drága!
Fényedben
Úszik lelkem,
Jó, hogy velem vagy.
*

Hajjaj,
Nagy itt a baj!
Anyám otthon, csendben vár, biztosan nem örül,
A hülyeségeimbe lassan beleőrül...

Mily
Csodás!
Hevesen
Ver, kalapál
Szívem, keblemben.
*

Kukoricásban
Dagonyáz a vaddisznó!
Csak szárazság van...

Fitt,
Derűs
Életem.
Szívem zenél,
Lelkem zsong veled.
*

Játszótéren, juj, kemény a beton.
Szülő az, ki tanulságot levon!

Most
Szemem
Mosolytól
Csillog, villog.
Ugye itt maradsz?
*

Csendben ültem fönn az eperfán,
A kék-madár meg csak meredt rám.
Hívtam őt, de a szárnyával megcsapott
Lóra kapott és oly' gyorsan ott hagyott...

Jó
Nekem
Így veled,
Ha menned kell,
Csak ne örökre.
*

Voltam én katona is, békében, nem voltam fronton,
Pedig, lehet, hogy nem volna gondom, semmilyen fronton...

Térj
Néha
Be hozzám,
Én várok rád.
Ó, te! Boldogság...
*

Szép lelkem elsőre beköltözött egy romvárba,
Így talán mehetett volna akár mozdonygyárba.
Már tudom, a váram egy szétnyilazott roncstelep,
Szó szerint semmi nincs, így lehet enyém... címszerep.
Nem kell ajtót zárni, a fő-falak is kupacban,
Ezt éljem, ha tudom… remek, végzetes gubancban.

Vecsés, 2018. február 25. – Szabadka, 2018. február 27. – Kustra Ferenc- A verset én írtam, az apeva csokrot, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A csokor címe:”Érte élni érdemes”.

Néztem ki az ablakon…

(Senrjon)
Tudhatnám van-e neki
Komoly ok, nyájasságban ríni?
Könnyei hulltak.
*

(Senrjú duó)
Láttam, változott
A nyájassága gyorsan.
Könnyek kopogtak.

Jaj! Felfigyeltem,
Szuszogás érdes hang lett!
Csak nézek! Hörög…
*

(Apeva)
A
Vihar
Mutatta
Már vicsorát.
Neki állt följebb.

Vecsés, 2021. június 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.

Elvesztek a mindennapok.
Integetnek csontvázkarok.
Ez a hely lesz a végzetem.
Nem találom új életem.

Emlékeimet foltozom.
Miért hagytam el otthonom?
Nem volt elég, mi enyém volt.
Könny borít szememre fátyolt.

Éteri csendben kémlelt,
s látatlanba képzelt.
Szeretni a lét képzetét,
átlépni az ég küszöbét.

Most húrok zengik a csendet,
s én képekben látom a rendet.
Kémlelt, képzelt képzetét,
s a létnek égi küszöbét!

Kellett nekem futkorásznom?
Ez leesett. Konstatálom.
Kérem, ez már meg sem lepett
hogy újra pofára esett.

Elég egy kis csetlés-botlás.
Nem talpra esik majd, meglásd.
De nem adnám én semmiért.
Ilyen ez a zsíroskenyér.