Föld nagyon fagyos!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.

Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!

A madarak leülnének, már pihenni, nem szárnyalók,
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…

Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?

Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.

A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.

Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József

Már hevernek lent a parton
boldogságunk csontvázai,
egyre beljebb a mederbe
mossák víz hullámai.

Feledhetjük mindörökre
eltemeti az iszap,
ott, a sötét mélységekben
az idő beleharap.

Gondolatot kuszáló szél
üdvözöl a folyó felől,
csak simogat és nem ítél
hangokat csiszolva csendből.

Szóra bírja a habokat
igaz, nem nekem dalolnak,
de hív, magához csalogat
apró hullámok csacsognak.

Szólni nem tudok hozzájuk,
csak integetek én nekik,
ha hallgatunk rá megbánjuk,
bár ők csak dolgukat teszik.

Lobognak a tüzek odaát,
vajon mit jelentenek?
Barát emeli rám poharát,
vagy tán veszekszenek?

Olyan távol van tőlem e fény
nem látom az árnyakat,
sötétségben nem látszik ösvény
a kétség rám szakad.

Féljek hát a távoli tűztől,
vagy jó barátom talán?
Nem tudok olvasni a füstből,
lehet, hogy jobb is talán.