Honfitársaink őszelővel elutaznak…

(3 soros-zárttükrös)
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek,
Mi meg látjuk, gubbasztanak, figyelik felhőket…
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek.
*

(Eredeti: Basó féle haiku)
Hajnalhasadás.
Napfény, meleg, majd hőség.
Tarló is kiég.
*

Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben,
Érzik, jön a tél, menni kell, testüknek és lelkükben…
Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben.
*

Sarlóél kopott,
De az asztagok állnak…
Éjjel eső lesz.
*

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak,
Vége már a nagy utazás előtt, sokak ábrándjának…
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak.

Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon,
Nyáron, élvezték a létet és fürödtek a homokdombon…
Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon.
*
(Senrjú trió)
Haragos eső,
Viharos villámlások.
Zajok, ijesztők.
*
Kusza felhők közt,
Az ég, éppen felsejlik.
Eső várható!
*
Váratlan felhők,
Miket ősziszél sodor.
Őszi vihar jön.
*

(Septolet)
Hosszú út,
Nincs kiút,
Idő fut.

Oda kell érni,
Végig repülni.
Élet ilyen,
Tényes-ténytelen…

Vecsés, 2021. szeptember 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[A 3 soros-zárttükröst úgy kell olvasni, hogy először az 1. és a 2. sort, egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és így előjön a kétféle látásmód gondolatisága… Mintha egymással szemben ülnénk és kivágnánk a tortából a legközelebbi szeletet, ami ugyanaz, de mégsem…]

Udvariatlan, buta, neveletlen emberek mindenfele,
Életüket úgy élik meg, hogy életben… van lehetősége…
Okos, értelmes, vagy gondolkozó ember olyan kevés,
Ismerek ilyent is és ha találkozunk, az oly’ mesés.

Tudjuk Marxtól a pénz a jövedelmezőség felé halad,
De aki sötét-bugyutának születik, az, az is marad.

Öregszem, csak csodálkozok… emberi butaság határtalan,
És óhatatlanul kapcsolatban vagyunk... végeláthatatlan…
Mindenki okosnak képzeli magát, mert ez neki szabadság!
Minél inkább csinálja, annál jobban segíti szabadosság!

Bizony nagyjából ilyen ez a világ,
Okosnak nem terem, csak bánatvirág…

Vecsés, 2015. június 21. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*

(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*

(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*

(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*

(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!

Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!

Kezdetben az ötlet,
s a nyers fogalmazás,
mielőtt kezdődhet
a komolyabb firkálás.

Sorok rendezése,
szavak választása,
egy hosszadalmas munka,
akár gyémánt csiszolása.

De ne add fel a harcot
gyors megelégedéssel.
Jobb túlzásba vinni
Szigorú ítéléssel.

Ha fénylik mint kristály,
ne csáb?tsd el magad,
mert büszkeségnek átka
könnyen hozzád tapad.

Oszd meg kivel tudod,
Értékeld a bókot,
és őrizd meg szívedben,
mint illedelmes csókot.

A kezdetben csak egy izzó,
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.

Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?

Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?

A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.

Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.

Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.