A nyár végéről írt TANQ csokorban a szerzőpáros

Erdő fái között
Egy vagyok, rügyező lélek…
Ágaim, erősek.
Lehulltak a leveleim,
Tar kopaszak az ágaim.
*
Fúj a szél, a világ
Imbolyogva megmaradna.
Körbe, színes virág.
Legbelül látod éveim,
Koromat rejtik gyűrűim.
*
Törzsem, belül korhad,
Belőlem, nem lesz már bútor.
Tavasszal, nincs jégcsap.
Semmit érőek szavaim,
Mélyről jövők sóhajaim.
*
Eső és nagy vihar
Kergetett… szakadékásás.
Épp, hogy megmaradtam.
Földbe rejtett gyökereim,
Nincsenek most terméseim.
*
Szélben az ágaim,
Múló életről dúdolnak.
Alattam, friss avar…
Csillognak kéreg szemeim,
Sötétben telnek estéim.
*
Hosszan sóhajtozok,
Lesz-e még egy lombos nyaram?
Sóhaj… égkékbe száll!
Fagyosak a reggeleim,
Csupaszak a testrészeim.

Vecsés- Budapest, 2016. május 16. – Kustra Ferenc József- A HIAQ –t én írtam, a TANQ verset alá, szerző és poéta társam Szedő Tibor. A vers címe: „A tölgyfa verse”

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Őzek vadréten,
Ebédre gyülekeznek…
Aratás megvolt.
Tüzes sugara barnít,
Forró karja felhevít.
*
Őzek kutatnak,
Élelem keresése…
Az éhség, nagyúr!
Intenzív fénye vakít,
Sárgás-pirosan virít.
*
Vadvirágos rét,
Őzeket táncra csábít.
Bármerre mehet.
Lénye mindig melegít,
Barna hajtincset szőkít.
*
Őz, szelíd szemű,
Kedves állat, barangol.
Lába, csak viszi.
Babát jókedvre derít,
Nem kér cserébe semmit.
*
Őzek szabadon
És csendesen lépkednek.
Panasz vadászra!
Kedves szeme megérint,
Itt van az égen megint.
*
Őzek szabadon!
Dörren vadász fegyvere.
Vadgazdálkodás!
Vidáman felénk tekint,
Földre boldogságot hint.

Vecsés- Budapest, 2016. május 8. – Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Napkorong”.

Jeges szellő havas csúcsról
a ködös levegőt tisztítja.
A kórházban valaki meghal,
és a betegek számát ritkítja.

Komor, hosszú pillanatok
sűrítik a hideg és híg levegőt.
Ez komoly önismeretet kíván,
szándékos türelmet és erőt.

Valaki becsapja az étterem ajtóját,
mely figyelmetlen, csúnya dolog.
A tettes viszont közömbös,
és kirgiz szemmel hunyorog.

E világ egy mikrokozmosz,
ápolt és intézményesített,
globális nyugtalanságot tükröz
az ősi viaskodás újra felkerekedett.

Felhők gyülekeznek a hegy körül,
csúcsa már nem látható.
Az ideológiák hangoskodnak,
most ár nagyobb baj elvárható.

Szarajevóban lövések dördülnek:
végre meggyulladt gyújtózsinór.
Ez a háború névjegye,
s az ég és föld fellángol.

Kacsázni a tó felszínén,
Vadkacsázni nádas szélén,
Horgászni a Balatonba,
Belenézni a Vezúvba,
Célba lőni a vurstliba,
Beülni a körhintába.
Ezek jók és kedvtelések.
Kinek ez… lehetségesek?

Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József

Észre sem vettem;
Az idő malmában
Rozsdás emlékek
Őrlődnek porrá
Minden pillanatban,
És oly kevés az
Mi megmenthető.
Ami megmarad,
... Azt
Fényesre csiszolgatjuk,
Hogy valami
Tükröződjön csillogva
A múltból,
Hogy valami
Ragyogjon bennünk.
A szemünkben
Fénylő csillagok
Várnak reánk;
Ahol ott van a múlt,
S a jövő;
Ami folyvást közeledő-
És
Csak mások szeretetével
Oda Fel
A lelkünk felemelhető.
Ott
A végtelen jelenben
... Most még minden hihetetlen.
Elvegyül a szellem
... Talán az Istennel.