Halottak napján
Esik vagy fúj, kimegyünk.
Sír látogatás…
Csak nézek ki az ablakon, mélységes mély csend van,
Csendes eső esik, a sok-sok csepp halkan koppan.

Halottainknál
Kegyeletet lerójuk.
Tiszteletadás.
Zenélnek nekem életről... végső elmúlásról
És igaz, lassan már nincs, miről beszéljek… másról.

Vecsés, 2014. június 25. – Kustra Ferenc József – írtam: Európai stílusú Tankában…

Születtem, boldog gyermekkorba, de minek,
Ha így felnőttként, nem kellek senkinek.
Állítólag apám akart, anyám meg nem,
Lettem neki, úgy negyvenegy évesen.

Ifjonti hév bennem is bőven működött,
De ma már tudom, ettől voltam lökött.
Én is azt hittem, a legokosabb vagyok
És most a magam áldozata vagyok.

Az életem, utána én rontottam el,
Mint ifjonc tele voltam csökönyökkel.
Nem fogtam föl butaságból, mi jó tanács
És mi szembejövő gonoszság, a gáncs.

Bár hallgattam volna tanácsra, másokra,
Nem ifjonti, buta gondolatokra.
Én ma már persze, ennyi jó gondolattal,
Tudnám bizony, hogy mit kezdjek magammal.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József

Csak röviden, tömören…

Életre ítéltetett szegény,
Rejtély vagyok bizony magam is…
Mért vagyok ezen a földtekén,
Mely hitvány, végtelenül hamis?

Tűrj csak, embernek fia,
Lesz kínod még épp elég;
Küzdj csak, embernek fia,
Míg majd megérkezik Vég...

Vecsés, 2021. december 25. – Kustra Ferenc József - Íródott; MARIE VON EBNER-ESCHENBACH: Summázat az életről c. verse átirataként.

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

Bűn az élet, mondják nekünk papok,
Én is tán’ hasonlókat papolok?
Nem, dehogy… nehogy ilyennek tűnjön,
Reális vagyok, ez minden bűnöm.

Sötét áradás töri át gátat,
Köveket, sőt életet is mállaszt.
Nemcsak a folyó, élet is ilyen,
Nagy gát kell, hogy ember boldog legyen.

A jó keresztény tízparancsolat,
Minden jóra, szépre utasítgat.
Igaz tényleg, be kéne tartani,
De akkor élet gátját elsöpri.

Azt mégsem lehet, hogy jó az ember,
Közben rossza előjönni nem mer.
A többiek ugyanis keményen,
Eltapossák, lehet véglegesen.

Az ember szép és jó, ez idea,
De helyes, hogy ez az élet vágya.
Micsoda balgaság és dőreség,
Várjuk… nem változik emberiség.

Budapest, 1998. január 8. – Kustra Ferenc József