Ő volt nekem, Dobay Joci bácsi.
Szívesen mondtam volna, hogy; ácsi!
Nyolcvanegy volt, eljárt már az idő…
Az én szívemben örök emlék ő.

Olyan volt, kit mindenki szeretett,
Sugárzott belőle a szeretet.
Ember volt ő végig nagybetűvel.
Vele beszéltem úgy: mint EMBERREL.

Megtisztelt az élet, hogy ismertem,
Hogy a tanítómnak nevezhetem.
Apám mellett a második ember,
Ki formált engem, hogy legyek ember.

Tegnap utolsó útja... kísértem,
Az utat jártam, könnyemet nyeltem.
Csak arrafelé ment a tanítóm,
Visszaúton meg csak én, szorongón.

Elment a tanítóm, csak itt hagyott!
Lám az élet mellettünk elfutott…
Én most imádsággal kérem, Isten
Hosszú utadon végig segítsen.

Elment a tanítóm…

Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…

Rongyos felhők úsznak,
Enyhe szél fákat cirógat.
A nap kacsingató.

Víz tükrén lágy fodrot
Hajt, röppent tollat simogat.
Idő libegve száll.

Tágas rétnek szélén
Zizegő, nádas-kar suttog.
Lápos földet szárít.

Finoman hajt lepkét,
Pihéket fák fölé emel.
Bársonyos fuvallat.

Tájt ringatón ölel,
Hűsen, csaknem szerelmesen?
Szépen bán erővel!

Érzéki balett tánc,
Kecses mozdulat mindenütt.
Este takarodó!

Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky gellért- íródott: HIAQ csokorban.

Esti harangszó,
Utolsó szívdobbanás.
Lélek-út mennybe!
Könnyet ontó alkonyat,
Duplázza a fájdalmat!

Derékba tört fák
Között, sors-ok viadal.
Lesúlytó emlék!
Augusztus hava jég,
Létet pecsételt az ég!

Hirtelen rendelt
Behívó, idő-stopp jött.
Halaszthatatlan!
A halálos biztonság,
Egy örökkévalóság!


Dunatőkés, 2024. február 27. íródott: senrjonix trióban, Juhos Ferenc "A derékba tört fák között" c.könyvének előszava nyomán, melyet édesanyja emlékének ajánlott.

Csillám kavalkád
Színek , aranyba hajlók.
Nyári sirató!

Zsugorodott nap
Deres , levél-hullató.
Már vénasszonyos.

Sárba ragadt fa,
Könnyes levele csöppen.
Zúzmarás köpeny.

Dunatőkés, 2024. február 24.-Ostrozánsky Gellért- íródott: haiku trióban.