Növényzet hajlong,
Szél morcosan cibálja.
Bókol viharnak.

Tombol, vadul fúj,
Fáknak ágát tördeli.
Idő veszélyes!

Felhőket űzi,
Cseppet facsar belőle.
Eső-csináló.

Megbújó lények...
Félnek! Szaggat, tép a szél.
Táj dühét tűri.

Lég zúg, ég csattan.
Harsan dübörgő moraj.
Erőt fitogtat.

Dunatőkés, 2023. április 11.

Láttam már a halált,
És nem volt fekete.
Fény hívott szeméből,
Na gyere csak gyere.

Nincs neki kaszája,
Úr ha küldi...segít.
Elkísér Őhozzá,
Lelkeket fölrepít.

Nem fáj ott már semmi,
Az időd végtelen.
Mindenütt ott lehetsz,
Ez még hihetetlen.

Élet a kegyetlen,
Ha végére kínt ad.
Halál csak megváltás,
A lélek az halad!

Isten visszaküldhet,
Feladatod ha van.
De ha menned kell,
A halál jön, rohan!

Relatív a... mikor?,
Végtelenben semmi.
Tán itt van még időd,
Épp annyi...pont ami!

Dunatőkés, 2024. április 5.

Zajos a város,
Dús forgalom, emberek.
Időhiány van?
Mindenki siet...oda,
Jobbról balra...fordítva.

Jólétnek ára,
Embernek szabadsága.
Kötelesség van!
Mint hangyaboly a város,
Forr a lét...akadályos.

Kapcsolat mérleg,
Súlytalan lebeg nyelve.
Aszalt szeretet.
Tépett testben fagyos szív.
Folyton csak a munka hív.

Precíz pontosság...
Ostor ember kezében.
Időt hajt vele!
Üti-veri sorsokat,
Kergeti az álmokat.

Percekre szelt nap.
Valahová...merre tart?
Rohanó világ!
Megállni nincs idő már,
Monoton rab-iga vár.

Dunatőkés, 2024. március 29.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Ezt is megértük, elmúlt a hatvan éved,
Nem öregszel, Te élted, még mindig éled.
Persze, már nem vagy olyan fitt, fiatalos,
De nyugdíjas? megelégedett, mosolygós.

Az élet messze sodort minket egymástól,
Így túl sokat nem merítettünk egymásból.
Együtt voltunk katonák, mint tervtáblások,
Sok élményünk volt, mit nem éltek meg mások.

Van két fiad, de sajna nincsen unokád,
Így fürdőkádban sincsen néktek kicsi kád.
Varrógépműszerész voltál, büfés lettél,
Tudom, családodért mindent meg is tettél.

Most voltunk nálatok, négy napot buliztunk,
Születésed napján, többen is mulattunk.
Kerti partin ünnepeltünk Téged, veled,
Muflon pörköltöt ettünk, ezt hoztak neked

Nincs mit tenni élted javát már leélted,
De, míg élsz, mi biz? szeretni fogunk téged.
A jó Isten, jó hosszú utat adjon még,
Isten éltessen, jó sokáig éljél még!

Vecsés, 2005. augusztus 4. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.