Világosodás;
A föld sóhaja pára.
Hűvös a hajnal.

Híg köd lebeg,
Úszik mezőn, réten át.
Kép korlátozott.

A vén föld izzad,
Korai fürdő tájnak.
Horizont-hiány.

Zsugorodott táj,
Szemnek tejüveg látszat.
Lassú haladás.

Zord nedű szitál,
Meleget kíván élő.
Napfény fulladás.

Dunatőkés, 2024. február 27.

Növényzet hajlong,
Szél morcosan cibálja.
Bókol viharnak.

Tombol, vadul fúj,
Fáknak ágát tördeli.
Idő veszélyes!

Felhőket űzi,
Cseppet facsar belőle.
Eső-csináló.

Megbújó lények...
Félnek! Szaggat, tép a szél.
Táj dühét tűri.

Lég zúg, ég csattan.
Harsan dübörgő moraj.
Erőt fitogtat.

Dunatőkés, 2023. április 11.

Láttam már a halált,
És nem volt fekete.
Fény hívott szeméből,
Na gyere csak gyere.

Nincs neki kaszája,
Úr ha küldi...segít.
Elkísér Őhozzá,
Lelkeket fölrepít.

Nem fáj ott már semmi,
Az időd végtelen.
Mindenütt ott lehetsz,
Ez még hihetetlen.

Élet a kegyetlen,
Ha végére kínt ad.
Halál csak megváltás,
A lélek az halad!

Isten visszaküldhet,
Feladatod ha van.
De ha menned kell,
A halál jön, rohan!

Relatív a... mikor?,
Végtelenben semmi.
Tán itt van még időd,
Épp annyi...pont ami!

Dunatőkés, 2024. április 5.

Zajos a város,
Dús forgalom, emberek.
Időhiány van?
Mindenki siet...oda,
Jobbról balra...fordítva.

Jólétnek ára,
Embernek szabadsága.
Kötelesség van!
Mint hangyaboly a város,
Forr a lét...akadályos.

Kapcsolat mérleg,
Súlytalan lebeg nyelve.
Aszalt szeretet.
Tépett testben fagyos szív.
Folyton csak a munka hív.

Precíz pontosság...
Ostor ember kezében.
Időt hajt vele!
Üti-veri sorsokat,
Kergeti az álmokat.

Percekre szelt nap.
Valahová...merre tart?
Rohanó világ!
Megállni nincs idő már,
Monoton rab-iga vár.

Dunatőkés, 2024. március 29.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?