Tenger-szült Uránusz lemetszett szerve által,
drága gyöngy egy hatalmas kagylóban,
Botticelli lágész alkotása,
a gyengéd kép, amely m már halhatatlan.

Arca makulátlanul sugároz,
Bőre elefántcsontként ragyog,
a haja egy mézes-arany zuhatag:
- Szerelem és szépség istennője vagyok!

Két zefír fújja a part felé
Flóra virágos köpennyel fogadja,
a nagy kagyló gyengéden partot ér,
csónak melynek szirom az alakja.

A tenger békés, az istennő nyugodt.
Az örök nőiesség megszületett.
képes lesz-e Mars uralmát csitítani,
mely örökös harcba keveredett?

Ha a butaságot
hazafiságnak tekintik,
nem biztonságos
intelligensnek lenni.
A jól hangzó,
de üres frázisokat
miért is kell bevenni?
A józan gondolkodás
miért is oly ritka?
A bölcsek főként
hallgatnak, talán ez a titka.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.

Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.

Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?

Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.

No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…

Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Nyári történések

Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
*
Nézem, méh
Épp’ virágport gyűjt.
Enni kell.
*
Ezernyi
Virágillattal…
Tavasz lesz.
*
Méhkasban
Készül lépes méz.
Orgia.
*
Mennyei
Áldás az eső.
Mezítláb.
*
Tócsa. Sár.
Taposni oly’ jó.
Kampósszög.
*
Virágok
Helyén a termés.
Cseresznye.
*
Lengedez
Szélben a kalász.
Aratás.
*
Napszúrás
Öleli kalászt.
Jégeső.
*
Orgona.
Virág nyílik már.
Színesség.
*
Öltöznek
A fák, zöld színbe.
Levelek.
*
Orgona…
Fák ünneplőben.
Rügybontás.

Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3. Tilos a rím és a sorvégi szóelválasztások!