Ősz lett, megjött, levélgyűrőn-izzó szent harag.
Szerettük a meleget, ellene ez fakad.
Viharok várhatók, zajjal jön az ősz, mint rém,
Lesz majd sok eső is bár, mindezt nem szeretném.

Az idő hűvösre vált, talán zordabb is lesz,
Ebből egy idő után nekem elegem lesz,
De semmi nem számít, nem félünk a mától,
Most, el kell búcsúznunk sok, szép kis virágtól.

A lilaakác ágai között már nincs kicsiny virág,
Levelét hullajtja, elmúlik neki is ez a világ.
A szél egyre jobban befúj a nyitott ajtó résén,
Elmegy a meleg… jő a hideg, becsukjuk a végén.

A tűlevelek azonban megmaradnak,
Túlélők, ők temetőbe nem vonulnak…
De ha majd esik az eső, akkor én kiállok…
Ha csorog az arcomon... élvezem, nem kiáltok…

Őszi széltől zúg, zeng a táj,
Kopaszodó fáknak ez fáj…

Most várható az, hogy jő a vaskosabb idő,
Sok nehézség is, mi emberre nehezedő…
A nyár-elmúlással gondoljunk arra,
Lesz majd, még tavasz, készüljünk új harcra!

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

Nehéz a búcsú, hisz kárhozott az óra
Midőn harangszóra könnyeink kicsordulnak
S száraz arcunkról letörlik
Az elmúlt évek komor fáradtságát

Emlékek sora szalad végig fejünkben
Szívszorító érzést hagyva testünkben
A lélek vérzik, hisz nem tehet mást
Tudja jól, vár rá az utazás

Megannyi szép emlék tovaszáll
A könyv már megírva áll
Nem lesz több bekezdés, strófa
Véget ért egy emberi csoda

2012.

Túlzások korában
Hamis hirdetések,
Vágják az elmét
Mint darálóban kések.
Vibráló fényben
Éles mantra hangok,
Csak ki éber sejti
Mit kínál az álnok.

Mézes-madzag csali
Hizlalja a tervét,
Rendszeres ütemben
Megejt néhány szemlét.
Naiv ember bedől
Fortélyos csicsának,
Belezett számlákon
Áldozattá válnak.

Kellemeset kerekeztem, alig visz a lábam,
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.

Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.

Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.

Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.

Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.

Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.

Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.

A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.

Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.

Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.

De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.