A vízióm nem akar elhagyni?

A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,
Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?
Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,
Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...
*
(apeva)
Jó
Lenne
Lelkemnek
Némi béke!
Lélekgyász, kínos!
*
Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,
Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.
*
Mit
Lehet,
Ha semmit?
Tenni unok!
Nem tenni, kínos?
*
Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,
Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?
A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?
*
(senrjú)
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!

Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Az átok tán’ semmi, de nagyon ’sötét’…

(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!

(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.

(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.

(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…

Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?

Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…

Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

Csak együtt és csak egymásért!

Lehet-e legszebb éjszaka, mi csóktalan,
Vagy lehet ennél is szebb, ami szótalan?
Én most összebújok tollammal, hangtalan.

A munkám közben hangzik a lúdtollam sercegése,
Ebben benne van a nagy hangtalanság legyőzése…
A munkám közben hangzik a lúdtollam sercegése.

Leírom most nektek, az éjszaka akkor jó, ha csókok vezetik be…
Leírom most nektek, az éjszaka bevezetése, ha beszélgettek.
Leírom most nektek, az éjszaka arra való… másik ölelése…
Leírom most nektek, az éjszaka úgy jó… ölelkezve beszéljetek!
Leírom most nektek, az éjszakába haraggal ne menjetek bele…
Leírom most nektek, az éjszaka után nappal jő! Mi lesz veletek?

Lehet-e a legszebb éjszaka, mi érzéki és nem csóktalan?
Lehet-e a legszebb éjszaka, hol az elalvás, nem szótalan?

Vecsés, 2015. november 10. - Kustra Ferenc József

Az orosz fronton harcoltak…

Orszjannyikova orvos százados a szolgálatban megsebesült.
Nappal, teherautón indult egy egészségügyi zászlóaljtól,
Ő elől a sofőr mellett ült, hátul meg nyolc sebesült feküdt
És egy szanitéc ült, aki felügyelt, az útra odakerült.

A teherautó kereke leengedett, pótkereke nem volt,
Így sofőr nekiállt szerelni, megjavítani, gumit ragasztott!
Egy sebesült hadnagy jobban volt, a teherkocsi hátsó szélén ült,
A többiek a ponyva alatt voltak, volt ki feküdt, volt ki felült.

Tánya állt, nézte, kereket a sofőr és a szanitéc, hogy szereli
De elunta és leült a nyitott ajtónál a gépkocsi hágcsóra.
Forróság volt, az ajtónak támaszkodott... meleg átment a vállába.

A sofőr a hátsó kerék mellett hevert, csavarkulccsal a kezében,
Szembe az erdőből németek jöttek elő, puskával és serényen.
Tánya a háta mögé nyúlt, készültségi, német géppisztolyt kikapta,
De, ott valamiért ülve maradt, németeket szemből megsorozta.
Az egyik, már egészen közelre odaszaladt, gránátot dobott a kocsi felé,
De a sorozat lekaszálta, a gránát meg odagurult a hátsó kerék élé.

Hangos robbanás hallatszott a teherautó alól,
Az meg is emelkedett, Tányát ledobta a hágcsóról.

Ahogy felkelt a földről, nagyon kába volt, nem tudta, hogy hol is van,
Aztán lehajolt, felvette a géppisztoly… érezte fájdalma van.
Fájt a feje, az arca de, a nagy fájdalom a hátában van.

A közelben három német feküdt, mind sok vért eregetett,
A sofőr is még ott feküdt, a feje körül vér terjengett…

Épp' jött arra egy Studabaker, mindenki kórházba került,
Tányáról kiderült a gránátból, szilánk hátába merült.
A szilánk alulról fölfelé átütötte a hágcsót,
Majd hátul, a tüdő és a vese közé becsapódott.

Sebesülése, csak éppen középsúlyosnak minősült,
Így mehetett műteni… a kórházból, hamar kikerült.

Vecsés, 2016. március 7. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni,
A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni…
Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot,
És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót.

Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik,
Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik.
Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog,
A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog.

Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből,
Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről,
Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről.

Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.