Idő 
Értékelés 
Értékelés Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Idő, vasfogát
Már kezdi lecserélni.
Jég, elvékonyul
*
Visszavonulót
Fúj, halott arcú hideg.
Melegítő szél.
*
Süt a nap, emeli a jókedvem,
Kinézek, növekszik derültségem.
Ez még nem az, nem a tavasz napja…
Várom, hogy jő március idusa.
*
A felkelő nap
Sugara zúdul miránk.
Már nincsen harmat
*
Új fények nappal,
Új vaksötétség éjjel.
Új életóra.
Vecsés, 1999. január 17. - Kustra Ferenc József - Versben és Európai stílusú haikuban…
Már kezdi lecserélni.
Jég, elvékonyul
*
Visszavonulót
Fúj, halott arcú hideg.
Melegítő szél.
*
Süt a nap, emeli a jókedvem,
Kinézek, növekszik derültségem.
Ez még nem az, nem a tavasz napja…
Várom, hogy jő március idusa.
*
A felkelő nap
Sugara zúdul miránk.
Már nincsen harmat
*
Új fények nappal,
Új vaksötétség éjjel.
Új életóra.
Vecsés, 1999. január 17. - Kustra Ferenc József - Versben és Európai stílusú haikuban…
Múlt életen meditálás?
Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.
Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.
Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.
Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc
Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.
Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.
Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.
Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Versben ? haikuban ? tankában?
Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?
Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?
Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?
Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?
Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?
Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?
Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?
Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.
Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.
Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?
Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!
A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!
Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc
Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?
Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?
Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?
Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?
Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?
Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?
Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?
Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.
Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.
Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?
Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!
A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!
Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc
