Idő 
Értékelés 
Értékelés Köd-cseter hever
Beivódott tömötten
A földfelszínen
Hallatszik még az éj
Néma sóhaja
Fénytörés csillog
Vízgyöngyök sokaságán
Ahogy csüngnek
Feszültség-burkukban
Megrekedt a hajnal sugara
Az égbolt első pírja
Tétován festi a horizont ívét
Épphogy csak pillogat
Még álmos a nappal
Didergek a zord nyirkossággal
Holdat kacagva kakas nyújtózik
Csiklandozza a csöndet
Zizegve prüszköl szél szárnyán
Mogorva-szürke felhő
Oson settengedve
Rögzítve egy pillanatot
Álmodozva elidőztem
A reggel születéséből
Magamba mentettem
Egy pillanatot
Beivódott tömötten
A földfelszínen
Hallatszik még az éj
Néma sóhaja
Fénytörés csillog
Vízgyöngyök sokaságán
Ahogy csüngnek
Feszültség-burkukban
Megrekedt a hajnal sugara
Az égbolt első pírja
Tétován festi a horizont ívét
Épphogy csak pillogat
Még álmos a nappal
Didergek a zord nyirkossággal
Holdat kacagva kakas nyújtózik
Csiklandozza a csöndet
Zizegve prüszköl szél szárnyán
Mogorva-szürke felhő
Oson settengedve
Rögzítve egy pillanatot
Álmodozva elidőztem
A reggel születéséből
Magamba mentettem
Egy pillanatot
Hegyek mögött dideregve
Szél hordja szét
A meglapult nap
Szürkület hidegét .
Harmatot sóhajt a folyó
Suttogó világra
Ablakokból neonfény tapad
A közeli fákra.
Meghívás nélkül kopogat
Sok megfáradt gondolat.
Reszkető levelek tapsolnak
Ahogy ott ülök a fa alatt.
Törzse mozdulatlanságát
Megosztja velem
Hozzá dőlve
Társa lettem .
Hallgatjuk a tücsökzenét.
Nappali illatot
Lehel a szunnyadó föld nedve
Pipacsokkal keveredve
Még egyszer mára felfénylik
A hűvös naplemente.
Az árnyék elolvad
A nyirkos fű közt nesztelen
Holnap újra megkeresem
Emlékeim közt a napot
Amelyről álmodozhatok.
Zuhan az est palástja
A messzeségbe nyúló tájra
Rám kacsint huncutul
Egy csillag fénnyalábja
Álmot küld szemem sarkába.
Ennyi elég volt mára.
Szél hordja szét
A meglapult nap
Szürkület hidegét .
Harmatot sóhajt a folyó
Suttogó világra
Ablakokból neonfény tapad
A közeli fákra.
Meghívás nélkül kopogat
Sok megfáradt gondolat.
Reszkető levelek tapsolnak
Ahogy ott ülök a fa alatt.
Törzse mozdulatlanságát
Megosztja velem
Hozzá dőlve
Társa lettem .
Hallgatjuk a tücsökzenét.
Nappali illatot
Lehel a szunnyadó föld nedve
Pipacsokkal keveredve
Még egyszer mára felfénylik
A hűvös naplemente.
Az árnyék elolvad
A nyirkos fű közt nesztelen
Holnap újra megkeresem
Emlékeim közt a napot
Amelyről álmodozhatok.
Zuhan az est palástja
A messzeségbe nyúló tájra
Rám kacsint huncutul
Egy csillag fénnyalábja
Álmot küld szemem sarkába.
Ennyi elég volt mára.
Az üres lélek tükrében
Eltorzul a fény
Ingoványos illúzió
A kiszáradt remény
Az akarat csúcsa
Mély közönybe süpped
Ár sodorta dolcse-víta
Fájdalomba görnyed
Az üres lélek tükre
Mint az űr az éjben
Vagy megfagyott árnyék
A pislákoló fényben
A képvetület torz
Ahogy kifelé tekint
Viasz-arccal a gazda
Keserűen legyint
Keserűen legyint
Meggyötört testtel
Érzi-hiszi e lélek
Senkinek se nem kell
Matt-szürkére festett
Fénytelen a nappal
Kéz a kézben járnak
A melankóliával
Képzeletének rabja
A viasz arcú gazda
Zsugorodott lelkét
Ápolatlan hagyja
Balsorsát múltját
Szeszbe mártogatja
Illúziók tükrében
Tántorítatlan vallja
A szerencse elhagyta
Akarattal hittel
Az üres lélek-gazda
Szeméből a szikra
Az égig felpattanna
S mint királyoknak a csillag
Utat mutathatna
Lelkében a titkok
Ajtajának kulcsa
Eltorzul a fény
Ingoványos illúzió
A kiszáradt remény
Az akarat csúcsa
Mély közönybe süpped
Ár sodorta dolcse-víta
Fájdalomba görnyed
Az üres lélek tükre
Mint az űr az éjben
Vagy megfagyott árnyék
A pislákoló fényben
A képvetület torz
Ahogy kifelé tekint
Viasz-arccal a gazda
Keserűen legyint
Keserűen legyint
Meggyötört testtel
Érzi-hiszi e lélek
Senkinek se nem kell
Matt-szürkére festett
Fénytelen a nappal
Kéz a kézben járnak
A melankóliával
Képzeletének rabja
A viasz arcú gazda
Zsugorodott lelkét
Ápolatlan hagyja
Balsorsát múltját
Szeszbe mártogatja
Illúziók tükrében
Tántorítatlan vallja
A szerencse elhagyta
Akarattal hittel
Az üres lélek-gazda
Szeméből a szikra
Az égig felpattanna
S mint királyoknak a csillag
Utat mutathatna
Lelkében a titkok
Ajtajának kulcsa
Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme…
Menekvés előle nincs… olyan beste.
Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.
Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde…
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.
Merengve, tán’ lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad…
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad…
Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
„Sötét” lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan… visszavonhatatlanul?
Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.
Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.
Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak… csak fekete lyukká porlad…
Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.
Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ… zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.
Vecsés, 2013. március 03. – Kustra Ferenc József
Sétálót, mindent beterít sejtelme…
Menekvés előle nincs… olyan beste.
Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.
Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde…
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.
Merengve, tán’ lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad…
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad…
Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
„Sötét” lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan… visszavonhatatlanul?
Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.
Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.
Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak… csak fekete lyukká porlad…
Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.
Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ… zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.
Vecsés, 2013. március 03. – Kustra Ferenc József
A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjóslón veszélyes- háború és világháborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös)
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény,
Az átkozott front minden… csak nem nagy életlelemény…
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény.
Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek,
A reggel megérem-e? Tobzódnak a remények…
Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek.
Nincs pihenés és alig valamicske az alvás,
Életben maradást segíti állandó készenállás…
Nincs pihenés és alig valamicske az alvás.
*
(Bokorrímes)
Nincs a fronton, semminemű fű
Csak lelőtt drón, de nem újkeletű…
Érdekes a sárban és lőporfüstben megterem a gaz fű,
Van amelyik szép is, erőlködik, de ez csak nem virágfű…
Lehet, hogy nagy roham lesz, dübörögnek a lövések…
Drónok éjjel-nappal félóránkként hozzánk is érkeznek…
Így aztán frontkatonának nincsen éjszakai pihenése
Meg nincs családja, nincs polgári élete… semmije!
*
(3 soros-zárttükrös)
A frontkatona is fél és állandóan valami jobbat remél.
A frontkatona is fél mi tarthatatlan, de tovább remél.
A frontkatona is fél, gondolkodva hisz és tovább remél.
Tudjuk, az operában a táncosok balettcipőben járnak, a fronton meg bakancsba járnak.
Tudjuk, ha jön egy rettenetes eső, akkor befolyik a bakancsba és a víz merő!
Tudjuk, ilyenkor van a heves káromkodás, de katonának nincs segítsége más.
*
(Senrjon trió)
Frontkatona pária,
Nincs ki segítsen ottan rajta!
Fekete kosok?
*
Frontkatona drukkolhat,
Hogy kerülje kósza lövedék.
Fekete kosok?
*
Frontkatona oly’ peches:
Elkapták és az óta harcos…
Fekete kosok?
*
(HIQ trió)
Élete
Talán mit sem ér!
Gyors halál?
*
Élete,
Csak egy van neki…
Gyors halál?
*
Élte egy
Van, azonnal hal!
Gyors halál?
Vecsés, 2023. október 7. -Kustra Ferenc József – íródott: íródott a világ, az emberiség jelen történelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről az eszkalálódás félelmétől. „Nyugaton a helyzet változatlan”, a nagy műveltségben csak a pénz számít!
(3 soros-zárttükrös)
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény,
Az átkozott front minden… csak nem nagy életlelemény…
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény.
Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek,
A reggel megérem-e? Tobzódnak a remények…
Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek.
Nincs pihenés és alig valamicske az alvás,
Életben maradást segíti állandó készenállás…
Nincs pihenés és alig valamicske az alvás.
*
(Bokorrímes)
Nincs a fronton, semminemű fű
Csak lelőtt drón, de nem újkeletű…
Érdekes a sárban és lőporfüstben megterem a gaz fű,
Van amelyik szép is, erőlködik, de ez csak nem virágfű…
Lehet, hogy nagy roham lesz, dübörögnek a lövések…
Drónok éjjel-nappal félóránkként hozzánk is érkeznek…
Így aztán frontkatonának nincsen éjszakai pihenése
Meg nincs családja, nincs polgári élete… semmije!
*
(3 soros-zárttükrös)
A frontkatona is fél és állandóan valami jobbat remél.
A frontkatona is fél mi tarthatatlan, de tovább remél.
A frontkatona is fél, gondolkodva hisz és tovább remél.
Tudjuk, az operában a táncosok balettcipőben járnak, a fronton meg bakancsba járnak.
Tudjuk, ha jön egy rettenetes eső, akkor befolyik a bakancsba és a víz merő!
Tudjuk, ilyenkor van a heves káromkodás, de katonának nincs segítsége más.
*
(Senrjon trió)
Frontkatona pária,
Nincs ki segítsen ottan rajta!
Fekete kosok?
*
Frontkatona drukkolhat,
Hogy kerülje kósza lövedék.
Fekete kosok?
*
Frontkatona oly’ peches:
Elkapták és az óta harcos…
Fekete kosok?
*
(HIQ trió)
Élete
Talán mit sem ér!
Gyors halál?
*
Élete,
Csak egy van neki…
Gyors halál?
*
Élte egy
Van, azonnal hal!
Gyors halál?
Vecsés, 2023. október 7. -Kustra Ferenc József – íródott: íródott a világ, az emberiség jelen történelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről az eszkalálódás félelmétől. „Nyugaton a helyzet változatlan”, a nagy műveltségben csak a pénz számít!
