Életkérdésekről, versben és apevában

Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…

Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.

Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.

*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?

Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?

Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?

Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

Hajnal, hűs illat
Terjesztő. Virágillat.
Méhrajok jönnek.
Hamvas éjnek évadján,
Rám talált a bús magány,
*
Égben vadgalamb,
Alatta pacsirta had.
Felhőtlen-kék? ég.
Otthonomig elkísért,
Már nyúlt volna kilincsért.
*
Virágillattól
Bódult a rét és mező.
Vaddisznó legel.
Fejbe vágtam ernyőmmel,
Ellöktem nyers erővel.
*
Pillangó repdes,
Szárnycsapása, csend hangja.
Napfény, vakító.
Sírt, összetöpörödött,
Míg bőrbe gömbölyödött.
*
Estébe hajló
Délután. Elmúlt homály.
Tyúkok elülnek.
Kotródott szomorúan,
Komótosan, komoran.
*
Pergő, halk neszek,
Őzike, álmában rúg.
Meleg éjszaka.
Keress máshol, van talány,
Magamra hagy a magány.

Vecsés- Győr, 2016. július 1. ? Kustra Ferenc József - íródott: tanka csokorban. A senrjú -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ?Kéretlen társ?.

A tavaszról, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.

Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!

Zöld a mező, kék az ég,
De napfény nélkül nem elég.

Sűl a zsemlye, sűt a pék.
Sánta Sanyinak kéne szék.

Esik az eső, sűt a nap,
ki nem nősűl, legyen pap.

Barna az ág, kék a madár,
de sajnos színvak az Aladár.

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.

Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.

Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.

Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.

Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
Láttam már, amikor összekócolta a hajat.

Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.

Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.