Idő 
Értékelés 
Értékelés Tegnap egy kis szél meglengette vitorlát,
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.
Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.
Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.
Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…
Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.
Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.
Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.
Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…
Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!
Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.
A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…
Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…
Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?
Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…
Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…
Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!
Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.
A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…
Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…
Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?
Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…
Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…
Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…
(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.
(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.
Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.
Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.
(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.
Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.
Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.
A hatalmas nyárfák alatt múlatom az éjjelt,
Fenn az égről repülőgép szemembe küld fényjelt.
Búgó hangja megtöri az éjszakai csendet,
A mantrázó tücskök hangja békíti a lelket.
A sötétnek szakadt leplét pók szövi most újra,
Ciripelés elandalít, jön egy emléktúra,
Múlt időben széttekintek álmodozva mélán,
Álmatlanul kis kertemben üldögélek némán.
Langyos az éj simogató a csillagok bújnak,
Felhők között pancsol a hold, gondolatok gyúlnak.
Nem jön álom a szememre, éber most a lelkem,
Szerte hullott ábrándokat össze gereblyéztem.
Bíborhajnal fénysugarát türelmesen várom
Nem bánom már hogy az éjjel elkerült az álom.
Madarakbak bűvös hangja elvarázsol éppen,
Elcsavargott kóbor lelkem felhangolom szépen.
Köszöntöm a virradatot, lant szólal meg zengve,
Hálával áld újabb napot, Istent dicsőítve.
Fenn az égről repülőgép szemembe küld fényjelt.
Búgó hangja megtöri az éjszakai csendet,
A mantrázó tücskök hangja békíti a lelket.
A sötétnek szakadt leplét pók szövi most újra,
Ciripelés elandalít, jön egy emléktúra,
Múlt időben széttekintek álmodozva mélán,
Álmatlanul kis kertemben üldögélek némán.
Langyos az éj simogató a csillagok bújnak,
Felhők között pancsol a hold, gondolatok gyúlnak.
Nem jön álom a szememre, éber most a lelkem,
Szerte hullott ábrándokat össze gereblyéztem.
Bíborhajnal fénysugarát türelmesen várom
Nem bánom már hogy az éjjel elkerült az álom.
Madarakbak bűvös hangja elvarázsol éppen,
Elcsavargott kóbor lelkem felhangolom szépen.
Köszöntöm a virradatot, lant szólal meg zengve,
Hálával áld újabb napot, Istent dicsőítve.
Borona porzik,
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.
Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.
Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.
Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.
Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.
Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.
Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.
Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.
Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.
Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.
Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.
