Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk a fákra a földre
a lehullott
rozsdás őszi levelekre
ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük a fákon az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s a fák tetején
leng a bánat
Verlain mondta hogy az ősz
húrja zsong
jajong,búsong a tájon
én is érzem
hogy
fogy az időnk
fogynak a menedékek
s hűlnek
szívemben lassan a vágyak
de
mégis hiszek
hiszek a feltámadásban
hiszek abban hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
s idő
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
akik már eddig is öleltek volna
vagy akiket én öleltem volna
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
amikor
az októberi szél
az utcákon
az erjedő must szagát
hordta
s akik
még szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
messzire
a sirató dombra
ahol távoli szólóját játssza a magány

Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
s esik az eső

Az én képzeletem
a megvert, megáldott
visszatér hozzád
minden átvirrasztott
éjszakámon
Minden képzelt ölelésben
téged látlak
téged csókollak
a te melled bimbóit
tartom a számban
markolom
tenyeremben a te
dús öledet
és a te lélegzeteddel
zihálok
téged ölellek minden
képzelt
asszonyomban
akiket szerettem
mert te vagy
aki beleégetted magad
az ereimbe
a te édes széttett combjaidra
vágyom
hogy széttárt forróságukba
elvesszek
és semmi se maradjon
ezen a világon
csak te
örökkön
örökké
s kezdhetünk mindent
mindennap
újra
ezért
nem félek a haláltól sem
ki tudja
lehet
mégis van
még egy esély
mégis van
egy másik élet
térj vissza hozzám
ölelj át
szeress!
kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted

Nem kérem,
hogy gyere.
Egyszer majd találkozunk
félúton
átutazóban valahová
mint két idegen
távoli rokon

a pusztaságban
ezen a közép-európai
szélességi fokon
ahol sivár az élet
és sok a nyomorúság
ahol mi vagyunk
a szegényebb
szegények

s csupa mulasztás
az életünk mert
hiába kérünk
könyörületet , ölelkezést
s feloldozást minden
eltűnik a messzeségben
a szigorú nincs-be

Az én fohászom:
Nap ragyogj értünk
éjszaka takarj be
szép asszonyom
fogadj a karjaidba
gyönyörű lábaid közé
az örökké valóságig
s szoríts magadhoz
ölelj meg

Nem tudom
gondoltok-e a halálra ?
Én gondolok a szerelemre
egy perzselő édes csókra
amiről olykor álmodom
s egy érintésre
ami egy forró, ujjongó sóhaj
amitől lázasan feltámadunk
bár a harangok Rómába
mennek én vad ,viharos vágyat
szeretnék ébreszteni benned
hogy örülj nekem
hogy ölelj át mint szél a fákat
mint ereimben a vér a szívemet
Már tavaszi hírek jönnek
arcomat füröszti a nap
még mindig várlak
akkor is , ha csak
latrok jönnek és áhítat

Két falevél
az őszt hozó szélben
az élet fájáról lehullva
könnytelen, zörgő avarként
kapaszkodik a múltba.
Tegnap még fönn,
hűs árnyat adva
friss szellők zenéjén
vidáman kacagva
minden élőnek a reményt nyújtva
Ma révedezve.kérdik
- hová lett a nyár?
sodródnak kelletlen
a tölgy, a fűz
a nyár.
Saját fáját vesztve
új talajt keresve
idegen tájakon a két csatangoló
még egy kicsit élni .../akaró
míg/ eljön s hullni kezd a hó .