Pöttyös hátú katica
Jól áll rajta a ruha
Piros palást kis kalap
Az idén is ez nagy divat
Messze zengi a mező
Ez a bogár nagymenő

Jánoska a lámpás bogár
Aludni ő nem jár korán
A haverokkal világítva
Repdesnek az éjszakába
Mint a csillag úgy fénylenek
Táncukhoz most párt keresnek

Nagyot szökken szöcske koma
Új csizmáját mutogatja
Zöld a frakkja egyedi
A réten ez most megteszi
S míg a tücsök vígan húzza
Elugrál a réti bálba

A százlábú már vígan járja
Lendül jobbra balra
Pördül fordul de elszédült
Összefűlt a lába
Német úr az akad bőven
S mindnek herr-nyó a neve
Mohó vággyal ropogtatnak
Az ágnak nincs már levele

Sunyin lapít a csótány banda
Elöl lökdösődnek éppen
S mögöttük egy vörös hangya
Indulót vezényel
Ezer szúnyog tolakodik
Csak potyára várnak
Hátha akad egy kis falat
Ha vége lesz a bálnak

Össze gyűltek seregestől
Apraja és nagyja
Másoknak kis maradékot
Egyikük sem hagyna
Nagy a nyüzsgés szól a zene
Az idulatok forrnak
Egyik s másik rovar fajta
Csatázni indultak

Így hát aztán hamar bizony
Vége lett a bálnak
Takarodót fújtak
Az összes bogárnak

Ki tudja miért hullajt a rózsa
harmatos cseppből gyöngyöket?
Mért van olyan szép színes virága,
ha szúrós tövise megsebez?

Mért árad olyan bűvös illat
szirmaiból, és hogy lehet
hirtelen olyan nagyot szúrni,
hogy kiserkentse a véremet?

Talán épp olyan, mint az ember.
Olyan gyönge, és védtelen,
s szúrós tövise épp azért van,
hogy bársonyos szirmát védje meg.

Oly furcsa, mint az emberi lélek.
Mindig az szebb, mely színesebb,
S élénk szirmában benne rejlik
ezernyi rejtett félelem.

Amelyik szép, az oly törékeny,
hogy minden szellőtől megremeg,
Mégis: először azt tépik le,
s ha hervad, eldobják messzire.

Akár a lélek. Amelyik szép, az
minden rossz szótól megremeg,
s amelyik gonosz, meg se rezzen,
hisz annak nem fáj semmi sem.

(leoninus trió)
Sűrű-sötét erdőben csillog pillanat, pontosabban; a napsugár pillanat.
Mi csak kirándulók vagyunk, nem zavar, látni, hogy nincs ellenünk, rosszat nem akar.
Tele az erdő alja remek, puha avarral, felhők nincsenek… akarattal?

Oly sokat lehetne itt sétálni,
E gyönyörű teremtést csodálni, élvezni.
*
Szép a táj, remek eme tömött erdő, bízunk ördög nem lakik itt és nem jön elő.
A tisztás túloldalán, változik a táj, ott van egy örökzöld erdő, szép és nem fáj.
Érzem bőrömön, ez már a nyár, itt -mi- sátrazhatnánk egy nagyot… két hetet is akár.

Nyugalom és csend körülvesz mindent,
Tudva, valahogy, valami már elment...
*
De idő ostora lecsapott, nagy vihar képében végigvágott hátunkon egy nagyot.
Jó, hogy volt nálunk összecsukható ernyő... mit vihar legott széttépett… mi, menekülő.
Futottunk hazáig, rossz ernyőt vittük egy fáig, eső bőn' szakadt, futottunk hazáig.

Élménydús nap vége látszik,
Mikor a fáradt lélek álmodva alszik.

Vecsés, 2023. április 1. – Arad, 2023. április 5. - Kustra Ferenc József – a leoninust én írtam. A tíz szavasok szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina munkája.

Locsolom a virágokat,
Megöntözőm szép-lányokat.
Ha nincs tojás, ha nincs puszi,
Locsoláshoz hol egy nyuszi?
*

(Senrjú)
Csillogó szemek
Várják a nagy öntözést.
Nincs is kímélet!
*

(Septolet)
Előkapom locsolóm,
Szép-lányt karolom,
Fúvóm haját feszt,
Mama tésztát keleszt!

Élvezem helyzetet,
Alaphelyzetet,
Testhelyzetet!
*

Ölelve vággyal locsolom a szép-lányt, közben megkérdezem,
Húsvét van, kedvességedet engeded, hogy jól-meg öntözzem?
Egy tincs az arcába hullott és mondta, jó, hogy megélhetem!

Míg a tészta megkelt és megsült, jót beszélgettünk, meg jól be rumos kávéztunk,
Meg, hogy ne feledjem, mama is helyeske, így vele is nagyot locsolkodtunk…
Volt ott terített asztal, csemegékkel, tormaféleséggel... befalatoztunk.
*

(Apeva)
Volt
Bőven
Főtt tojás,
Meg áldomás…
És jó hangulat.
*

(Septolet)
Aztán tántorogva hazamentem,
Leheveredtem,
Várt engem, kerevetem.

Rosszul voltam,
Viaskodtam,
Káromkodtam.
Magamat betegnek nyilvánítottam...
*

(Senrjon)
Így jártam, majd jövőre
Így öregen, óvatos leszek!
Önkiütés volt…

Vecsés, 2019. május 26. – Kustra Ferenc József

Csoda szép nap a mai,
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.