Nehogy már beijedjetek, kedves asszonyok-lányok,
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…

Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.

Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!

Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.

Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?

2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

Finom, kellemes étek,
Ez az, mit róla vélek,
A húsvéti sonkáról.

Gyönyörű szép a látvány,
Vendégnek terít a lány,
A húsvéti sonkából.

Mi jó helyről szereztük,
Hozzáértőtől vettük,
A húsvéti sonkát.

Lajos apó ki levágta,
Pácolta és adjusztálta,
A húsvéti sonkát.

Tudja biz’ a páclékészítést,
Nagyon érti a füstölést,
A húsvéti sonkát.

Nejem volt ki megfőzte,
Nem teszi ki a szögre,
A húsvéti sonkát.

Én feladatom felvágni,
Emberesre szeletelni,
A húsvéti sonkát.

Nálunk mindenki szereti,
Kedveli, sőt megeszi,
A húsvéti sonkát.

Finom, füstölt az illata,
Ennivaló a disznó fara,
A húsvéti sonka.

Budapest, 1997. március 30. – Kustra Ferenc József

Tetten értél a rózsakertben,
szemeid tükrében vesztegeltem,
rózsáid illata már az enyém.
Történeted része lettem, ha
olvasod pár sorom.

Ajkadon csillanó betűim nyelveden
ékeskedik, tündöklő szemeidben
reménykedik, rózsáid miatt jöttem,
kertészkedem…

Egy eltévedt szerelmes levél
időzik ajkadon, bűnösök
vagyunk mind, tudom.
Ajkadra csókolom vágyakozásom
betűit.

Csókjaidra várva rózsaszirmokon,
elrévedek némely szavadon,
ajkadon a legszebb szó:
Szeretlek… nagyon.

Ő volt nekem, Dobay Joci bácsi.
Szívesen mondtam volna, hogy; ácsi!
Nyolcvanegy volt, eljárt már az idő…
Az én szívemben örök emlék ő.

Olyan volt, kit mindenki szeretett,
Sugárzott belőle a szeretet.
Ember volt ő végig nagybetűvel.
Vele beszéltem úgy: mint EMBERREL.

Megtisztelt az élet, hogy ismertem,
Hogy a tanítómnak nevezhetem.
Apám mellett a második ember,
Ki formált engem, hogy legyek ember.

Tegnap utolsó útja... kísértem,
Az utat jártam, könnyemet nyeltem.
Csak arrafelé ment a tanítóm,
Visszaúton meg csak én, szorongón.

Elment a tanítóm, csak itt hagyott!
Lám az élet mellettünk elfutott…
Én most imádsággal kérem, Isten
Hosszú utadon végig segítsen.

Elment a tanítóm…

Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Ha jönne az a perc,
Mikor sípoló fülemből visszhangozna
Az a nagy sötét terc,
Engedj csak... Egy-lényünk a széllel dalolna,
Onnan már nincs rükverc!

Ha az a perc elér,
Emlékeink pillanatokba torlódnak.
Sötét helyett fehér
Fény jön, és az öröklétbe tárulkoznak...
Visz a göncöl szekér!

Feletted lebegek.
Az ablakodon beszűrődő éjjeli
Csillag fénye leszek,
Hozzád simulva álmod lelkem érleli
Benned. Istent Hiszek!


Dunatőkés, 2024. március 19. -Ostrozánsky Gellért - íródott: keresztrím formátumban.