Testben távol vagy kedvesem,
De lelkem érzi lelkedet,
Így a távolság eltűnik,
Bár testem, hiányolja testedet.
Ölelnélek, csókolnálak,
S boldogan simogatnálak.
Ám, erre még várnom kell,
Így az idő nehezen telik el!
Nagyon hiányzol nekem!
Nagyon hiányzol kedvesem!

Várom, hogy eljöjj,
Várom, hogy átölelj!
Várom, hogy szemeid,
Tüzében égjek el!
Várom, hogy lelkem,
Lelkedben csodára lel!
Várom, hogy szívem,
Karjaidban boldogságra lel!
Nagyon hiányzol nekem!
Nagyon hiányzol kedvesem!

Látom arcodat előttem lebegni,
Mégsem tudom megérinteni.
Fájdalomtól rezdül testem,
S könny árasztja el a szemem.
Minden gondolatom nálad jár,
Vágyakozva gondolok rád!
Vágyam elkíséri testem, amíg él,
Szerelmem elkíséri lelked örökké!
Nagyon hiányzol nekem!
Nagyon hiányzol kedvesem!

PÜNKÖSD
Írta: Poór Edit ? Nagy Károly

Ébredj ember, nyisd ki szíved!
A leáradó fényével,
Most Szentlélek tisztít téged!

Imádkozzál kegyelemért,
A földön élő lelkekért,
Bűneink bocsánatáért!

A fénnyel kísért égi tűz,
Feltisztít, perzsel, bűnt elűz,
Így fogad minket Istenünk!

Kopott álmokon lépkedek.
Hallom, hogy a lélek kéreget.
Kezében fekete kalapja,
s reméli, hogy az adományt
Ő is megkapja.

Kopott álmokon lépkedek...
fázik a test, megremeg.
Vastag, szürke szövetkabát
hozzásimul, mint jó barát.

Kopott álmokon lépkedek.
Lábnyomot hagyva reménykedek,
hogy nem tűnök el a végtelenbe,
mint űzött vad a rengetegbe.

Kopott álmokon lépkedek,
simít a csend... Tán szeret?
Kézen fog a harmónia,
s elvezet a rég várt útra.

Kopott álmokon lépkedek.
Már látom, hogy a fény vezet.
Összefonódnak az ujjak,
mosolyogva a jövőbe húznak.

Kopott álmokon lépkedek.
Lábamnál a jelen sepreget,
s mindazt, ami visszahúzna,
a nagy kukának tűnő múltba
hajítja egy perc alatt.
Majd rongyot fog a kezébe,
és fényesíti a kopott álmokat.

Dohos lett a szél szaga,
vákuum nyelte csillagok.
Fekete a nap sugara,
nappal és éj összeforrt.

Dohos lett a szél szaga,
köd lepte a holnapot.
A feledésben járó vándort,
ki tudja rég, hol lakott?

Dohos lett a szél szaga,
nem szólnak a harangok.
Túl nagy a csend!
Túl nagy a csend!

Dohos lett a szél szaga,
s én olyan fáradt vagyok.
Most lehunyom a szemem végre.
Most megpihennék...
Hagyjatok!

2017. január 29.

Bádogbögrét tartok a kezemben.
Viseltes, régi darab.
A nagyapámé volt,
s Őt annyira szerettem!
Még most is látom,
ahogy iszik belőle,
és felnéz, vajon én kérek-e.

Zavartan álltam az ajtónál,
és nem tudtam, mit tegyek.
Hisz nem szerettem a teát.
De ezt Ő kínálta!
S amit a nagypapám ad,
az csak jó lehet.

Odamentem hát elé,
és nyúltam volna a bögréért.
De Ő a számhoz emelte,
míg a másik kezét az állam alá tette.

...és ittam egy nagy kortyot.
Kesernyés volt, szinte fekete.
Éreztem a bögrén,
hogy nagyapának megremeg a keze.
S a szeme olyan furcsa lett,
másként ragyogott.
Átöleltem, és mélyen beszívtam
a papámról jövő teaillatot.

A bádogbögrét tartom a kezemben.
Szeretném látni nagyapát.
Jó lenne megmondani neki,
hogy már szeretem a teát.
Beleöntöm...
épp olyan fekete és kesernyés,
ahogyan Ő szerette.

2017. február 24.