Apám drága, elég nagy baj az már nekünk,
Hogy még életedben, nem tettél jót velünk.
Ezt tanultad tán', vagy megörökölted nagypapámtól?
Elvetted lélekélelmemet, mint idegen szájtól.

Erzsi feleségeddel nekem, semmi bajom nem volt,
Akkor ő miért gyűlölt engem? Gonosz egy némber volt.
És az meg, amit Te követtél el, csúcs disznóság volt.

Csütörtökön volt az örökségi tárgyalás,
Ti előtte vasárnap, mint ahogy volt szokás,
Engem és a családomat meghívtátok ebédre,
És tárgyalásról, hosszasan elegyedtünk beszédbe…

Szót nem mondtál, hogy ott leszel, nem kérdeztél meg, mint ellenségem,
És az idegen albérlőkkel megvetetted az örökségem.
Miért nem nekem ajánlottad föl a részedet, ki fiad vagyok?
Erzsi feleséged bebeszélte, hogy én az ellenséged vagyok…

Én bizony, még azt sem tudom, hál' Istennek, hogy a sírod hol van,
Így nem viszek soha képmutatásból virágot, bárhol is van…
Egy biztos, vagyontalan senkivé tettél,
Ilyen gonosz velem mért, hogyan lehettél?

Vecsés, 2020. március 1. – Kustra Ferenc – önéletrajzi írásom.

A halottak vágányán
Száguldoz lelkem a tiszta ég felé!
Itt hagyom a földön köztetek
A jelenem, múltamat s a jövőt.
Hogy tisztán és boldogan éljetek...
Magához ragad az ősi föld.
A fehér havazás betakarja a felszentelt rögöt,
S én magammal viszem a hideg szobák fala emlékeit
Csontjaim fájdalmain.

Magányosan fut a lelkem a halottak vágányán
A végtelen, tiszta ég felé.
Fájdalmában sír, üvölt a szél az éjszakában.
S valahol felsír egy kisgyermek,
Valamelyik unokám talán?
Olykor a nagy szegénységben
Öröm egy falat kenyér.
A szomorú, téli estéken
Csendes magányában
Havat söpör a szél.

Most még itt vagyok a földön, s írhatom verseim,
Észrevétlen élem unalmas életem.
Majd ha csontjaim kínálom a földnek
Fehér paripán a téli havakon.
A halottak vágányán jön értem a fuvaros halál!
S karjába zár édesen az Isteni halál.
Több milliárd csillagok között
Fénylik majd csillagom
Örök életen át.

Szállj velem fel az éji csendbe,
Felhők felé a sötét éjbe,
Csak ketten az ürességben,
Pofonoktól mentességben.

Holt költő ír némaságban,
Boldogtalan magányában,
Tinta freccsen szerteszéjjel!
Csillagtalan sötét éjjel.

Fenn az űrben társtalanul,
Bolyongok sokszor céltalanul.
Ez a világ hideg, kemény,
Kevés benne a hit és a remény.

Mert ki élni akar, az a végtelenbe kiált!
Éreztetik velünk mindenütt a hiányt,
Cigány vagyok, tehetek én róla!
Tehetetlen hullok le a porba!

Vérvirág csöpög megsebzett szívemből,
Halálsóhaj száll meggyötört lelkemből.
Lágy szellő simogatja arcom.
Ó Atyám, hallani akarom hangod!

Mert munkát találni így nagyon nehéz,
Ha mindenki utál, mindenki lenéz,
Mert barna színű a bőröm!
Hát ez a vétkem! Ez a bűnöm.

Lennétek ti is egyszer a helyemben
Legalább egyszer ebben az életben!
Éreznétek ti is a hiányt,
S nem bántanátok többé a cigányt.

Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.

El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.

Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.

Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.

Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.

Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.

Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.

Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.

Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.

Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.

A hosszú távú
Gondolkozás a siker
Legfőbb záloga.
*

A részsiker is
Lehet oly’ nagy eredmény
Mi maradandó.
*

A részsiker ne
Tegyen oly’ öntelté,
Hogy végül vesztesz!
*

Jó hosszútávra
Tekintve, szerencsével,
Sikeres leszel.
*

A siker újít
És feltölt, regenerál,
Lelket felépít.
*

Sikered legyen
Az eredmény, mi marad.
Lelked, nem apad.
*

Ha félelmed meg-
Izzaszt is, urald magad,
Vagy elvész siker...
*

Ha a sikered
A fejedbe száll, véged!
Pénzes senki vagy.
*

A sikered, ha
Fejedre száll, elveszel!
Magad számára!
*

A végső siker
Megélése jó lesz,
Ha magad maradsz.
*

Ha jő sikered,
Ne képzeld, hogy lettél...
Maradj embernek!
*

A sikeredtől
Több vagy, eredményesebb,
De ne élj vissza...
*

Sikerépítés:
Az alázatos munka
És odaadás.
*

Ha sikered a
Boldogságod alapja,
Fogd, ne engedd el.
*

Sikert elérni
Könnyebb, mint megtartani.
Az kemény munka.
*

A döntéseid
Helyességét mutatja,
Megjött sikered.
*

A siker olyan,
Mint kelt tészta, hagyni kell,
Jól megdagadni.
*

A peches ember,
Nem lehet sikeres, mert
Nincs szerencséje.
*

Élet rejtelme,
Ki lesz sikeres, ki nem.
Szerencsén múlik.
*

Siker nélkül az
Élet nem szép, nem jó, rossz.
Evakuálódsz!
*

Ki életében
Sikeres volt és boldog,
Ritka kivétel.

Vecsés, 2013. április 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.