Mint harcos, a kemény fagy őrt áll szilveszter éjszakán,
Az újév napján: lesz ennél jobb idő? Bízzunk, talán…
De most mindegy is, mert vigadni kell és melegünk lesz.
Van hozzá malachús, meg sok pezsgő és tán’ elég lesz…

Gyorsan elment sok-sok napjaival, a múlt év vissza nem jő,
Ismét öregebbek lettünk, eltelt biz’ az egy évnyi idő.
Megint elkészítettük a szilveszteri menü sort,
Eszünk, amihez kortyolunk pezsgőt és finom óbort.

Tárd ki nekünk az ajtód, -újra szilveszter van, - meg a te szíved,
Az évi egyszeri évforduló ünnep mienk, meg a tied,
Lakjál jól a malachússal, ki tudja, hogy mit hoz a jövő!
Lehet, hogy rád beszélik, az éhezéses kín lesz a menő.

Kortyolj a pezsgőből is, de normálisan, nem kell berúgni…
Inkább táncolj és mulass, így lehet nagyon boldognak lenni.

Éjféltől már éljük az újévet, ennek örvendjünk,
Hogy ebbe az örömbe részesüljünk, ne vedeljünk.
Ünnepeljünk együtt, mindannyian, kedvesen, boldogan,
Azt meg… hogyan lesz jövőre, ki-ki tán’ tudja… de honnan?!

Vecsés, 2014. december 6. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúban…

Számban az üvegpohár, széle csikordul fogamon,
Pezsgőt iszok, de mohon, csurog is le az államon…
Elmúlik a szilveszter is, túl leszünk a vágyamon…
*
Pezsgőt töltöttünk,
Csendülj csak, kristálypohár!
Koccintós ünnep.
*
Óév végére érkeztünk… már lehet, nem hiszek magamnak,
De nyakunkon az újév, jövőre is látszanék magyarnak…
Igaz is, minek változnék… én már nem állok be kakasnak.
*
Többen is vagyunk,
Hajunk, pezsgőtől csurog.
Cukortalanul.
*
Nyomjuk lefele, mellé a bőrös malac sültet,
Ilyenkor ez illik, nem ehetünk kácsa sültet…
Együnk mi hagyományost, a régen megbecsültet.

Táncolunk, nagyon ropjuk, van úri-muri rendesen,
Nincsen nagyon hideg, a patak csörgedez rendesen…
Itt a jövő, lesz új élet, gondolom felségesen.
*
Most fogadkozni
Minek, úgysem teljesül.
Rendületlenül.
*
Éjfélkor lesz nagy ujjongás és koccintás rendesen,
Az idén, még uralkodunk a meg nem szűnt szennyesen…
Kívánom, hogy éljünk jövőre, szövődménymentesen.

Vecsés, 2016. január 9. – Kustra Ferenc József

A tudás fájának gyümölcse
Volt az élet kezdete.
Így lett az emberből ember,
Ki elindult nyitott szemmel.

Bejárta a nagy világot
És nagyon gyakran tétovázott.
Harcolt, gyilkolt, hódított,
S sok rosszat magával hordott.

Néha törekedett a jóra,
És itt-ott tisztán szeretett,
De csábítások alapján,
Újra bűnbe keveredett.

Az élet fája gyümölcséből
Csak az az ember étkezik,
Ki a halál kapuja előtt
Valóban vért könnyezik.

Ki az élettel harcol,
És végül bűntelen marad,
Az már csupa szeretet,
És Isten adta akarat.

Meghaltak a sírkövek
kopnak rávésett nevek,
Isten, haza, hit nagy kincs
múltunk ne legyen bilincs.

Szakítsuk szét a láncunk,
váljon erővé gyászunk,
mert szabadság nem terem
könnyel sózott földeken.

Nagy munkának álltam neki
eldugult a lefolyó,
ha nem merem ki a vizet
elúszik a folyosó.

Hát, akkor álljak is neki
egy jó kis eszközt hoztam,
kőkeményen dolgozom én
folyik is a víz rólam.

Ugyanannyi víz van benne
nem találtam a hibát.
Ezzel talán nem jó merni?
Fene eszi a szitát!