Békacsók...

Csókjaim adom néked. Érzem!
Változz szép királyfivá nékem!
Csókom az ajkadon
landolna nyálason.
Uhh, de csúf vagy! Inkább nem kérem!

?

Upsz!

Upsz! Kifogtam az aranyhalat!
A cseles a horgomra akadt!
Csettintettem egyet,
bekapta a legyet.
Csak hármat kívánhat a rafka!

?

Az aranyhal kívánsága...

Ó, jaj nekem! Nem is kell három!
Fortyog-motyog, mit is kívánjon!
A pikkelyén surrog,
a pofája durrog.
Tudod mit: legyél te a párom!

Te jelented

Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?
S mi tartja még bennem a világot?
Honnan az erő, mi felkelni sarkall?
S mi késztet túlélni egy újabb nappal?

Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?
Mért kéne mindig, még tovább mennem?
Sokszor a választ én magam sem tudom,
Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!

Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,
Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?
Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,
És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!

Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!
Tarthatnám kezedet többször a kezembe!
Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,
Remélni, szeretni, vágyni valami után.

Szeretnélek magam mellett tudni Téged!
Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.
Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,
És mint határnak a pacsirta madár?

Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,
Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.
Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,
Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?

Te jelented nekem a napot az éjben,
Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,
Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,
Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?

Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,
Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.
Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?
Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.

07. és 09.

Ma gomolygó fellegekkel küzdött meg a hajnali pír;
Mégis olyan könnyedén világlott át rajta,
Mintha ezzel hirdetné: Különleges nap van ma!

Nem tűz bár a napsugár virágra, madárra,
Mosolyodra ?hidd el!- mégis előbúj a nap sugára!

Hiszen nyílik a virág is, és dalol a kismadár,
Hiába ömöl eső, fúj szél, és búskomor a határ.
Egy fecske nem csinál nyarat! ?mondják;
Mégis -hipp-hopp- múlik már.
De az ősz előtt, majdnem félúton felpezsdül ki erre jár.

Szellő libben, hűs fuvallat, enyhítve a meleget.
Észrevétlen megsimítja érzékeny bőrödet.

Rád nevet ma minden szempár,
Mert ma Te ragyoghatsz rá a napra?
Úgy ragyogj,mint ő soha! Neki nincsen szülinapja!

én egyenes fának nőttem, az maradtam,
úgy neveltek fel kedves szüleim engem,
ha úgy tartotta kedvem, hajoltam
támasz nélkül, nádszálegyenesen,

és így jó nekem, ebben a szellemben
egyszerűen e törvényben maradok,
nem érdekel, kedvelnek-e engem,
az igazság a mentségem, nem hajolok

meg, százfelé vághatják minden részem,
akkor is igaz szilánk marad - mi kincs,
ahol még egy apró gyökérfoszlány sincs,
mi hamis lenne - tiszta a lélekénem,

nem tagadom meg, mi velem született,
nem gyűlölök, nem hajolok senkinek sem.

Lehet még nekünk tavasz,
Halottak napjára krizantém.
Fönt meg öröklét!
*
Lehet még nekünk tavasz,
Szívben, ha nincs, szeretet gyúlhat!
Mily? a földi lét?
*
Lehet még nekünk tavasz,
Lélekben gerjedjen szeretet!
Enélkül, mi? lét!
*
Lehet még nekünk tavasz,
Szeretetet kimutató lét.
Ó! Szeretett lét.
*
Lehet még nekünk tavasz,
Jaj! Szeressük egymás gyerekek?
Szeressünk! Jó? lét.
*
Lehet még nekünk tavasz,
De tisztelettel, szeretettel.
Szeressünk! Egy? lét!

Vecsés, 2020. december 24. ? Kustra Ferenc ? íródott: senrjon csokorban a szeretetről, anaforában és versszak végi önrímben! Rímképlet: 7-9-5