Lezárult életünk egy fejezete,
búcsúzunk e meghitt helytől.
Megcsap új világ lehelete,
más világ vár ettől a perctől.

Megszoktuk, mint óvó fészket
gyenge fiókák apró serege.
Életpercünk már tovább léphet.
Mondják, ezután jön majd neheze.

Búcsút intünk tanárnak, társnak.
Tán még összesodor vélük az élet.
Jó volt itt lenni kis diáknak.
Elballagunk, viszünk magunkkal szépet.

Bejártam a nagy világot,
láttam szépet és sivárt.
Egy dolog van, mit csodálok,
mint Urunk adta nektárt.

Csábos pillantást, érzéki mosolyt.
Lelkek tüzéből bőven áradót.
Ahogy puhán karomba omolt,
s szerelmes álomba ringatott.

A NŐ csupa nagybetűvel írva,
Isten adta drága kincs!
Aphrodité kegyét bírja.
Magyar nőnek párja nincs!

Titkos múlt szétoszló hullatestei
Emlékeim sötét bugyrába elrejtve.
Rémséges tettekkel, s hittel teli.
Feltörnek újra reszketve, rettegve.

Tettem bocsánatra sohasem talál.
Gonosz hit vezette pusztításom.
Lelkem, mint sebzetten vonyító sakál.
Azóta megnyugvásom nem találom.

Hová bújtál kis csacsi?
Pedig azt mondta Mami.
Itt a füled, itt van ám.
Ezen a gyűrött irkán.

Keresem, kutatom.
Sehol sem találom.
Kinyitom, becsukom.
Akkor sem találom.

Hová bújtál? Nem talállak!
Megmondom majd Apának.
Engem becsapott a Mami.
Nincs is itt semmi csacsi.

Hited szavát hirdesd nagy haraggal.
Szóval is lehet győzni, nem csak karddal.

Gyenge szóköpő nép csak szájhős.
Hidd el, a bátrak hada szava erős.

Állj ki bátran, soha se légy gyáva.
S akkor nem kiáltsz szót a pusztába.