De, hogyan tovább…?

(9 soros)
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk, szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét…
Van, kinek ősz lengi… létét,
Berozsdásítja… elméjét.
Megszülettünk, volt lét!
Mindnek kaszás suhintja létét,
Nyitja, túlvilági életét.
***

Életre keltem már.
De a boldogság nem vár
Tárt karokkal sodor ár!
Tudom, szép lehet - bár!
Most valahogy még jót nem áll!
Bú és könny kéz a kézben jár.
Feledni olyan kár!
Cipőm talpához tapad a sár,
Télben ragad, sír a hideg nyár.
***

Túl korán érkeztem,
Hét hónapra születtem,
Ám nem adtam életem!
Életre születtem,
Mindenért kellett küzdenem,
Az élet nem kímélt engem.
Megszülettem, éltem…
Egyszer el kell mennem, nem kétlem.
A halál mondja ki majd: Végem…

Vecsés, 2018. szeptember 13. – Mórahalom, 2019. június 9. – Szabadka, 2019. február 15 – Kustra Ferenc József – az első csokrot én írtam, a 2. –t Farkas Tekla, - a 3. –t Jurisin Szőke Margit, a címe: Egyszer el kell mennem…

Hétköznapi pszichológia…

Álmod álarca folyvást fedi arcodat,
Te meg gyűrőd aztat, állandó harcodat…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat.

El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Ismertelek én kicsiként, az az életed vajh’ mivé lett?
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?

Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek,
Tükörbe soha talán (minek?) bizony nem néznek…
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek.

Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat,
Ahelyett, hogy fölvállalnád… te csak vivod harcodat…
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat.

Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted,
Lényed aljas, sorsvalódat meg zárt ködbe temetgeted…
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted.

A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas,
Álszentségben cipeled sorsodat, de így nem hamvas…
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas.

Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít,
Látom elvetemült vagy jól megváltoztál… a mindenit...
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít.

Vecsés, 2024. február 4. -Kustra Ferenc József

Adj Uram Isten, áldott, szebb jövőt!
A Magyar leánynak csipkefőkötőt!
Gyöngy díszítse újra annak szép fejét,
Büszkeség dagassza fehér kebelét!

Adj Uram Isten, áldott szebb jövőt!
A Magyar legénynek fényes jövendőt,
Szíve legyen boldog és hittel teli,
Mert dicső hazáját újra megleli!

Adj Uram Isten, áldott, szebb jövőt!
Minden anyának hitet s jövendőt!
Virágzó kertet, szép aranykalászt,
Búbos kemencébe sercenő parázst!

Adj Uram Isten, áldott, szebb jövőt!
Harcos fiadnak nyugodt temetőt!
Ki hittel védte a Szent Hazát,
Ki vérének adta most legjavát!

Adj Uram Isten, áldott, szebb jövőt!
Dicsőséget hozzál nemzetünk fölött!
Neved rebegjen majd minden magyar ajkán,
Feltámad újra Szent Magyarország!

Ahol az imák az égig érnek,
ahol a Kisharang halkan szól,
akácvirág tárja dús illatát,
s koszorút fonnak az álmokból!

Dél-Zselic lábainál kis falum,
ott szín-aranyból kél fel a nap,
s futórózsa ível át a kiskapun,
Ahol az utcán is megáld a pap!

Magyar nótát hord az esti szellő,
hol a ráncos ajkakon is dal fakad,
szendergő, nyári lágy-estéken
együtt fonják az álmokat!

Kebledben élek én, drága Somogy,
szépséged vonz, el nem enged,
itt szín-ezüstre vált este a hold,
s a tejút vág az égi-réten rendet!

Elfeledték régen kincseit,
Zselic dombság szőlős hegyeit,
szarvas járta lombos erdeit,
Berzsenyinek végső nyughelyit!

Elfeledték Koppány székhelyét,
a "Tüskevár" nádas tengerét,
margarétás, zöldes mezeit,
Somogyország súlyos könnyeit!

Elfeledett, régi korok,
vonat is már alig robog,
gomolyfüstje "Tiszta szívvel"
távolodik sötét színnel!

Elfeledett, szegény sorsok,
omladozó kastélytornyok,
- Országunknak kicsiny szegletében
- Somogyország talpig feketében!