Szófelhő » Ms » 29. oldal
Idő    Értékelés
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1045
Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 436
A ködöt örökítette meg a szerzőpáros, versben és tankában…

Ősz, már ököllel kopog az ablakon,
Lefolyó vizet csinál a falakon.
Holnap reggelre, lehet, hogy deres lesz már minden,
Utána jő a téli hideg, menekvés nincsen.
*
Köd-hajnal dereng,
Fázós hideg, dermesztő.
Szomorkás szürke.
Metsző lég, hajnal hasad,
Szürke tájra köd tapad.
*
Ébredő hajnal
Köd-párát lehel körbe.
Utak, nyálkásak.
Ködburok, tájat ölel,
Síkos út veszélyt növel.
*
Aggasztón, csendben
Hűl hajnali levegő.
Ködben… ugatás.
Fagyos hajnal, csend honol,
Sűrű köd bosszút kohol.
*
A kutyánk, biztos beteg, mert hullik a szőre,
A szomszéd lova meg nem, a jó idő őre…
A kutyánk bundájának ilyenkor már vastagodni kéne,
A szomszéd lova meg lusta? Valamit tán’ tennie kéne…
*
A hajnali nap
Söpri el ködfoltokat.
Nincs tejfehérség.
Köd szitál, napsugár gyér,
Civódik, földet nem ér.
*
Ködruhát vett fel,
A sárgás, napfelkelte!
Nagy rejtőzködés.
Ködfátyol Napot takar,
Fénye kúszik, mily’ pazar.
*
Reggeli ködből
Lidércként süt ki a nap.
Látótávolság.
Ködhomály, napfény sápadt,
Könnye hull bágyadt ágnak.
*
Gyerekek iskolába menet már, rugdossák a „bőrt”.
Az egyik „gyertyát" rúg, ez levitte a ködről a szőrt...
A labda nincs is meg ha, nem látják, nem találják,
A köd elvette, jól eldugta, ezt konstatálják...
*
Pislákol a nap,
Inkább csak erőlködik…
Lanyha ködfátyol.
Köd szűnőben, fény dereng,
Pőre ág könnye pereg.
*
Nap, nem is nézi
Hulló faleveleket.
Sokfelé, ködfolt.
Konok köd engedetlen,
Napot bújtat szüntelen.
*
Oszladozó köd,
Áttetsző az árnyjáték.
Kúszó napkorong.
Sugarait átszűrik,
Fény úrrá lesz, köd szűnik.

Vecsés, 2017. október 17. – Szabadka, 2017. november 25. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit! A versrész címe: „Ködfátyol napot takar”
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 289
Az első gyertya…

Igen ez is eljött, advent első vasárnapja
Már elő is került a múlt évi koszorúja…
Igen ez is eljött, advent első vasárnapja.

Szívünkben fellobbant a csodavárás fénye,
Ezzel elébe is mentünk… a várt ünnep elébe.
Hét nap és már az első gyertya gyújtás vagyon,
Lila lesz az, mi melegfényű, nem marad parlagon.

A másik három szál, kis lángnál melegedve úgy irigykedik,
De nincs okotok ilyenre, mert mindenki sorban következik…
A másik három szál, kis lángnál melegedve úgy irigykedik…

Rohanvást közeledik szeretet várva óhajtott ünnepe,
Várja is apraja, nagyja meg meséli a szomszéd gyereke…
Rohanvást ide is ér és a szeretet minket beteríte…

Vecsés, 2021. november 21. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 481
II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 372