Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.

Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.

Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.

Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.

Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.

Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.

Már nem akarom...
A bizonytalanságot,amit érzek.
Az érzelmet,ami fáj.
A fájdalmat,ami bánt.
A bánatot,ami magányossá tesz.
A magányt,ami őrületbe kerget.
Az őrületet,amit te okozol.
Téged,akit én szeretek.
Szeretetet,amitől szenvedek.
Szenvedést,ami megöl.
Halált,ami bennem van.
Magamat,ami elviselhetetlen.
Ezt már nem akarom...

Akarom...
A boldogságot,amit érzek.
Az érzést,amitől mosolygok.
A mosolyt,amit akarok.
Akaratot,ami erőt ad.
Erőt,amit csak tőled kaphatok.
Téged,aki én vagyok.
Magamat,hogy szerethessek.
Szeretetet,hogy vágyjak.
Vágyat,az alkalomhoz.
Alkalmat,az életben.
Az életet,amiben újra élek.
Ezt akarom...

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Hálát érzek mindenért,
bármiért, mi hozzám ért.
Bármiért, mit kaptam, s mit nem,
hálával teljes az életem.

Hálát érzek mindenért,
boldogságért, örömért,
hálát, miért itt vagyok,
hálát, miért ÉN VAGYOK!

Hálát érzek mindenért,
bánatért és haragért,
mindebből csak tanulok,
hiszen ez is én vagyok!

Hálát érzek mindenért,
köszönetért, mosolyért,
türelemért, szeretetért,
nyugalomért, bizalomért.

Hálát érzek a szívemben,
hálát érzek a lelkemben,
hálámat nem tartogatom,
hálám jeléül az
UNIVERZUMNAK adom!

Oly sok minden csodás és szép,
kéklő égbolt, falon egy kép.
Folyók, erdők, fák és bokrok,
s a ránk mosolygó csillagok.

Rétet borító virágok,
színpompában úszó álmok,
embereknek sokasága,
Isten teremtett világa.

E csodáktól eláll szavam,
lelkem sosem boldogtalan,
magamat erősnek érzem,
mégis könnyes az én szívem.

Szépségüktől meghatódom,
mindenükben Istent látom.