Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

Miért hiszed hogy egyetlen szóra
feledni tudom mit tettél velem?
Miért hiszed hogy néhány kedves szóval
rabul ejtheted meggyötört szívem?

Miért hiszed hogy nem süt rám a napfény
ha nem áramlik rám arcod mosolya?
Miért hiszed hogy nem jöhet már senki,
s csak te tudod oltani forró szomjamat?

Miért hiszed hogy te vagy csak a földön
az egyetlen akit szeretni lehet?
Miért hiszed hogy megbocsájtok mindent
ha felszárítod hulló könnyemet?

Miért hiszed hogy nem tudlak feledni,
s hogy megbocsájtom minden bűnödet?
Miért hiszed hogy néhány ölelésért
el tudnám viselni minden gőgödet?

Mért nem hiszed hogy nem várok rád többé,
s nem jelentesz már semmit sem nekem?
Mért nem hiszed hogy végleg elvesztettél?
Nem akarlak már többé látni sem!

Ujra elmúlt egy születésnap,
Búcsút mondtam egy újabb évnek.
Hirtelen megüt a valóság...
Lassan elmúlik már az élet?

Uram, szeretnék még pár évet,
Erőt, hogy hordozzam a terhem.
Még nem végeztem el a dolgom,
Nem vált valóra minden tervem.

Ahogy futva szálltak az évek,
Az élet útja nem ment könnyen.
Még nem mondtam ki minden jó szót,
Még nem sirtam el minden könnyem.

Uram, még egy kis időt kérnék,
Pótolni minden mulasztásom.
Szeretni azt is aki bántott,
Panaszszónak tartani vállam.

Jó lenne még napfényben járni,
A mosolyt mosollyal fizetni.
Oszinte visszhangra találni,
S végre aratni, nem csak vetni.

Uram, mikor elmúlik minden,
És visszanézve rájövök csendben,
Hogy délibáb volt bánat és öröm,
A szívárványhídon hozzád érve
Csak annyit mondok majd: köszönöm.

Anyának lenni égi áldás!
Anyának lenni szent dolog,
akkor is ,ha nem ragyog mindig
reá vetítve csillagod.

Anyának lenni égi áldás,
ha nincs is rá szükséged talán,
hisz mily öröm az is már néki,
ha boldognak lát más oldalán.

Anyának lenni égi áldás!
Míg ő van,gyermek vagy talán.
ha senki máshoz nem fordulhatsz,
ő akkor is meghallgat talán.

Anyának lenni égi áldás!
a legszebb a földön talán,
az ő szíve csak érted dobban,
bárhol vagy,bármerre jársz!

Anyának lenni égi áldás!
Ne hagyd hát magára soha!
Hisz lelkéből csak reád sugárzik
minden szava,és minden mosolya!

Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.
Egy ütött, kopott, sárga papír,
mit az emlékezés elém dobott.
Egy régi titok fiókom alján,
óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,
egy folt mely szomjúságot olt.
Épp szád alsó peremén,
nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,
meredsz rám pajkosan, bután.
Szemed fényárban úszik,
s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,
mégis örökre megmaradt.