A háborodott
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…

Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…

Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…

Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…

Szép szemeit látván, azon gondolkodám,
Hogy eme leány szívét, nagyon elrabolnám.
Hogy lehet még szingli egy ilyen leányzó?
Számomra e rejtély, továbbra is megrázó.

Mikor szemeibe nézek, nem tudom ki vagyok,
Csak annyit látok, hogy körbeveszik csillagok.
Szebben ragyog nékem, mint a nap az égen,
Próbálom felfogni, hogy nézhet ily szépen.

Csak mosolyogni fogok, ha egyszer majd rájövök,
Nem állít meg engem se ember, se háztömbök.
Akadályt én akkor, már nem fogok ismerni,
Belém fog szeretni, egy kis madár csicsergi.

Honnan jött a madár? Sajnos azt nem tudom.
De itt hagyott egy cetlit, amitől megnyugszom.
A cetlin csak annyi áll, hogy ő lesz az én párom,
A napot, mikor beteljesül, már alig várom.

Hiszek a madárnak és szívből remélem,
Hogy ő nála egyszer lesz nekem esélyem.
Bevallom most neki, hogy belé szerettem,
A többi lány fűzését mától már felejtem.

A téli éj száz csillaga ragyog,
De kérdés, hogy ezek… mi ráragyog,
Melyek mosolyt küldenek a Földre,
Nekünk pont ide az anyaföldre.

Csillagokat, óh, majd felhő takarja
És hóesés, hó paplanba csavarja,
A Földet és fehérré válva nézzük,
Hóesést, csukott szemmel is élvezzük.

Hóesés jókor jött, pont szilveszter van,
Búcsúzunk hóesésben, álmainkban.
Egy sóhaj is száll, szél is nagyot sóhajt,
Vele dúdolunk egy szép ősrégi dalt.

Nagyon hull a hó, csendesen alászáll,
Talpunk alatt, hohó… recsegve megáll…
Nézzük hópihék… dombokat alkotnak,
Hogy nagyobb legyen, összekapaszkodnak.

Volt ez az óév, mely éppen most múlik el
Nem feltétlen vágott egybe terveinkkel,
De jő újabb év, miben erősen bízunk.
Mit hoz (?)… nem tudni, benne bízni még bírunk.

Hóesés maga a ragyogó világ,
Ezer csaló pehely, mint tiszavirág…
Hópehely csacskán, vadul táncra kél,
Ezer elmúlt melódiát regél.

Éjfélig és utána bandukolunk
Tervek útjain, jól elkalandozunk
A múlt évben és várva a jövőre
Kíváncsian, hogy mit hoz esztendőre.

Vecsés, 2010. december 27. - Kustra Ferenc József

kávémat kortyolom,
ülök csendben,
fél szemmel
még álmomban vagyok,
álmos pillámra
a nap bókol ide,
rajtam mosolyog,
távol egy sirály vijjog,
kakas kukorékol,
álmos hangon
kutya vakkant,
ébred a táj,
a tenger
sós illata karon ölt,
a bóra szellő
szelíden
a fülembe csókol
s tovaszáguld
sósan, zúgolódón,
hol újabb nap
köszöntött rám,
a Nap mosolyog,
a tenger kék,
mi kell még,
s lenyelem utolsó
kortyomat.

Jézusom! Te jól ránk küldted a pokol kénes leheletét!
Szeretünk, kérünk, most küld ide szeretet elsöprő szelét…
Fa mellett állunk és várjuk a mosolyod melegét,
Űzd el innen rossz sorsunk sötét felhőjét, fellegét…

Mi innen, a család, a nép teli torokból üzenünk,
Segíts, karácsonykor éledjen újra az ősi hitünk.
Kérünk, ne lépj oldalra, és ne csak legyints ránk…
Küld szereteted, mint óvó felleget… miránk!

Vecsés, 2012. december 13. – Kustra Ferenc József
Felbert Zsolt: Napfény óda c. verse ihletésével.